Vieri négyszer talált be a Brescia hálójába

Már nyolcpontos a Bayern előnye a labdarúgó Bundesligában. ,,Csak” 40 000 néző előtt fogadták a bajorok a Herthát egy közepes színvonalú találkozón. Ballack kétszer villant, és bebiztosította a hazaiaknak a három pontot. „Bosszantó gólt kaptunk, három védő figyelt Ballackra, mégis el tudta lőni a labdát.

Már nyolcpontos a Bayern előnye a labdarúgó Bundesligában. ,,Csak” 40 000 néző előtt fogadták a bajorok a Herthát egy közepes színvonalú találkozón. Ballack kétszer villant, és bebiztosította a hazaiaknak a három pontot. „Bosszantó gólt kaptunk, három védő figyelt Ballackra, mégis el tudta lőni a labdát. A tizenegyes pedig egyenesen nevetséges volt” nyilatkozta a meccs után Dárdai Pál a Hertha középpályása. A berliniek 30 éve nem tudnak nyerni a bajorok otthonában. Ottmar Hitzfeld vezetőedző együttese ezzel a sikerrel szinte bebiztosította őszi elsőségét, hiszen két fordulóval a téli szünet előtt már csak Lisztes Krisztián csapata, a vasárnap pályára lépő Werder Bremen érheti be. A brémaiaknak ehhez mindhárom hátralévő találkozójukat meg kellene nyerniük úgy, hogy 16 gólt szereznek és egyet sem kapnak, míg a müncheniek kétszer vesztenek. Cottbusban a játéktérre tengerparti homokot szórtak, így akarták felitatni a vizet, a terv azonban fordítva sült el, mert újabb csapadék esett, és a víz megállt a pályán, irreálisak voltak a körülmények, amelyekhez jobban igazodtak a vendégek, így a hazaiak ismét az utolsó helyre csúsztak vissza. Hosszú idő után győzött a Kaiserlautern. ,,Nagyon rosszul játszottunk, de azt is hozzá kell tennem, hogy rosszul fújt a játékvezető, szabad utat engedett a hazaiak brutálisan kemény játékának,” – értékelte a meccset Miroslav Karhan a Wolfsburg csapatkapitánya.

A múlt heti vereség után ismét győzött az angol bajnokságban az éllovas Arsenal, mégpedig a francia játékosainak köszönve. Kilenc meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatot szakított meg a West Bromwich, egy góllal verte a Middlesbroughot.

ANGLIA – 16. forduló: Arsenal–Aston Villa 3:1, g.: Pires (17.), Henry (49., 82. – a másodikat 11-esből), illetve Hitzlsperger (64.); Birmingham–Tottenham 1:1, g.: Kenna (68.), ill. Sheringham (55.); Blackburn–Fulham 2:1, g.: Yorke (35.), Brevett (77. – öngól), ill. Marlet (60.); Chelsea–Sunderland 3:0, g.: Gallas (58.), Desailly (84.), Hasselbaink (89.); Manchester City–Bolton 2:0, g.: Howey (25.), Berkovic (56.); West Bromwich–Middlesbrough 1:0, g.: Dichio (72.); a hazaiaknál Bališ végig a pályán volt, a vendégeknél Németh Szilárd a 76. perctől játszott, Leeds–Charlton 1:2, g.: Kewell (42.), ill. Lisbie (80.), Parker (90.); Liverpool–Manchester Utd. 1:2, g.: Hyppia (82.), ill. Forlan (62., 65.); Newcastle–Everton 2:1, g.: Shearer (86.), Bellamy (89.), ill. Campbell (17.);

FRANCIAORSZÁG – 17. forduló: Monaco–Paris SG 3:1, g.: Nonda (39., 69.), Marquez (79.), illetve Ronaldinho (25.); Ajaccio–Le Havre 1:2, g.: Faderne (43.), ill. Fauconnier (53.), Lesage (78.); a vendégeknél Vencel végig védett, Sedan–Nice 3:0, g.: Camara (34., 46.), Liri (89.); Sochaux–Troyes 1:0, g.: Oruma (65.); Rennes–Lille 5:1, g.: Monterrubio (22.), Echouafni (29.), Piquionne (35., 49., 63.), ill. Mancsev (64.); Nantes–Montpellier 3:1, g.: Vahrua (32.), Da Rocha (57.), Gillet (89.–11-esből), ill. Carotti (78.); Bastia–Marseille 2:0, g.: Saada (78., 87.).

NÉMETORSZÁG – 15. forduló: Leverkusen–Hamburg 2:3, g.: Balitsch (11.), Bastürk (22.), illetve Romeo (3., 52.), Barbarez (78.); Bayern–Hertha 2:0, g.: Ballack (40., 72. – a másodikat 11-esből); a vendégeknél Király védett, Dárdai a 68. percig játszott, Bochum–Bielefeld 0:3, g.: Lense (3.), Vander (54. – öngól), Diabang (86.); Cottbus–1860 München 3:4, g.: Topic (80.), Kaluzny (85.), Rink (86.), ill. Lauth (39.), Schroth (54., 63.), Weissenberger (61.); a hazaiaknál Lőw a 60. percig játszott, Rostock–Mönchengladbach 3:1, g.: Vorbeck (19.), Prica (53., 63.), ill. Demo (38. – 11-esből); a vendégeknél Demo a 62. percig játszott, Kaiserslautern– Wolfsburg 2:0, g.: Lokvenc (15.), Lincoln (66.); a vendégeknél Karhan végigjátszotta a meccset, Nürnberg–Dortmund 1:2, g.: Jarolim (3.), ill. Ricken (54.), Ewerthon (78.); Bremen–Stuttgart 3:1, g.: Ailton (27., 89.), Krstanic (80.), ill. Kuranyi (55.); Hannover–Schalke 0:2, g.: Böhme (16. – 11-esből). M. Mpenza (19.).

OLASZORSZÁG – 12. forduló: Reggina–Chievo 1:1, g.: Nakamura (23.–11-esből), ill. Lagrottaglie (49.); AC Torino–Parma 0:4, g.: Brighi (15.), Mutu (24.), Adriano (48., 67.); Piacenza–Lazio 2:3, g.: Maresca (18.), Caccia (27.), ill. D. Simeone (42.), Lopez (45.), Corradi (90.); Empoli–AC Milan 1:1, g.: Rocchi (42.), ill. Sevcsenko (52.); Bologna–Modena 3:0, g.: Locatelli (56.), Cruz (80.), Amoroso (81.); Atalanta–Perugia 0:2, g.: Miccoli (22.), ill. Fusani (80.); Internazionale–Brescia 4:0, g.: Vieri (3., 13., 57., 84.).

SPANYOLORSZÁG – 12. forduló: Osasuna–Atl. Madrid 1:0, g.: Rivero (62.).

AUSZTRIA – 21. forduló: Bregenz–Rapid 3:6; Admira–Salzburg 1:1; Ried–Kärnten 5:0; Sturm–Pasching 1:1; Austria–GAK 2:1.

BELGIUM – 13. forduló: La Louviere–Mouscron 2:0; Beveren–Antwerpen 3:1; Mechelen–St. Liege 1:1; Westerlo–Gent 1:0; Lokeren–Mons 4:0; Beerschot–Anderlecht 1:2; Lommel–Charleroi 1:1.

HOLLANDIA – 14. forduló: Roda Kerkrade–Zwolle 2:0; Breda–Roosendaal 1:0; Eindhoven–Tilburg 2:1; Alkmaar–Waalwijk 2:0; Feyenoord–Utrecht 2:1; Groningen–Heerenveen 1:1; Ajax–T. Enschede 2:1; Arnhem–De Graafschap 1:1.

SKÓCIA – 17. forduló: Dundee Utd.–Aberdeen 1:1; Partick–Kilmarnock 3:0; Livingston–FC Dundee 1:1; Dunfermline–Hibernian 1:1; Celtic–Motherwell 3:1, Hearts–Rangers 0:4. (dut)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?