Vettel a 100. futamán lehet háromszoros világbajnok

Újdelhi |

<p>Sebastian Vettel, a Red Bull Forma-1-es istálló világbajnoki címvédő pilótája éppen pályafutása 100. futamán, a november 18-i - és az idén debütáló - Amerikai Nagydíjon nyerheti meg sorozatban harmadik vb-trófeáját.</p>

 

Mivel Fernando Alonso, a Ferrari spanyol versenyzője vasárnap az indiai GP-n Vettel mögött másodikként ért célba - s így 13 pont a hátránya a Red Bull 25 éves német pilótájával szemben -, a most vasárnap, Abu-Dzabiban sorra kerülő futamon még nem dőlhet el a vb-cím sorsa.    Vettelnek 240, Alonsónak 227 pontja van, az idei vb-sorozatból pedig még három GP van hátra. Egy győzelemért 25 pont jár, azaz három sikerrel 75 pont gyűjthető a szezon zárásáig. Pontegyenlőség esetén a győzelmek száma, ha ez is egyenlő, akkor a további helyezések száma dönt a versenyzők között.    Ha Vettelnek a soron következő két futamot sikerül megnyernie, s ezeken Alonso másodikként zár, akkor a német pilótáé lesz a trófea, neki ugyanis 290, míg a spanyolnak 263 pontja lesz, a 27 pontos különbség pedig egy versenyen nem hozható be.    A Forma-1-es világbajnokság idei zárófutamát, a Brazil Nagydíjat november 25-én rendezik Sao Paulóban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?