Veszélyes újonc vár a DAC-ra a két FCSB-meccs között

dac

A három bajnoki forduló után listavezető DAC labdarúgócsapata az újonc zólyombrezóiak otthonában lép pályára 18 órakor, a Fortuna Liga 4. fordulójának mérkőzésén.

Az újonc zólyombrezói csapattal kapcsolatban sokan úgy gondolták a szezon előtt, hogy többre hivatott annál, minthogy a bentmaradásért csatázzon, és az együttes eddigi szereplése meg is felel a nagyobb elvárásoknak, hiszen három forduló után egy győzelemmel és két döntetlennel az 5. helyen áll. Ez azért is különösen dicséretes, mert Roman Skuhravý csapata eddig a tavalyi szezon három dobogósával, a Slovannal, a rózsahegyiekkel és a nagyszombatiakkal meccselt.

A sárga-kékeknek is jól jött ki a lépés a szezon elején. A MOL Arénában a liptószentmiklósiakat és az aranyosmarótiakat is legyőzték, közben pedig Zsolnán 1:1-es döntetlent játszottak. Adrián Guľa legénysége hetek óta két fronton harcol, hiszen az Európa-konferencialigában már a harmadik körben jár, ahol eddigi öt mérkőzéséből négyet megnyert és egyszer kikapott.

Az a bizonyos vereség pont e hét szerdán következett be, amikor a román FCSB 1:0-ra győzni tudott Dunaszerdahelyen. A sárga-kékek ugyan nem játszottak alárendelt szerepet a favorit ellen, de a kilencven perc során mindössze egyetlen nagy helyzetük volt, így a jövő csütörtöki visszavágó előtt sokat kell javítaniuk a támadójátékon.

A sűrű program miatt valószínű, hogy Adrián Guľa vezetőedző a vasárnapi meccsen több kulcsjátékosát is cserepadra ülteti, hiszen a bukaresti mérkőzés magasabb prioritást élvez a zólyombrezóinál. Az sem kizárt, hogy az újonc otthonában egy alaposan felforgatott csapattal lépnek majd pályára a sárga-kékek.

„A játékunk irama megfelelő volt, viszont még magasabb szintre kellene feltornáznunk – mondta Dominik Veselovský, a DAC középpályása a szerda esti találkozó után a klubhonlapnak. – A visszavágóra javítanunk kell az utolsó fázisunkon, többször akarunk bekerülni az ellenfél tizenhatosába és befejezni a támadásokat. Ezt megelőzően azonban vár még ránk egy Podbrezová elleni idegenbeli összecsapás, amely szintén nem ígérkezik könnyűnek, mivel az újonc remekül kezdte a szezont.ˮ

A DAC utoljára a 2018/19-es szezonban játszott bajnokit a Podbrezová ellen, a sárga-kékek akkor idegenben 2:1-re, odahaza pedig 3:2-re legyőzték riválisukat. Érdekesség, hogy utóbbi sikerről, ami 2018 októberében született, már csak két hírmondó maradt a dunaszerdahelyi keretben: Kalmár Zsolt és Eric Davis.

Az összesített örökmérleg szintén a DAC sikerét vetíti előre, 8 győzelem és 4 döntetlen mellett a zólyombrezóiak mindössze egyszer tudtak győzni.

A találkozó játékvezetője Peter Kráľovič lesz, a mérkőzést a Markíza internetes platformja, a Voyo élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?