Veretlenül telelnek

Érsekújvár |

<p>Párját ritkító teljesítménnyel, veretlenül telel az élen a nyugat-szlovákiai III. labdarúgóliga érsekújvári eminense, melynek hálója a tizenöt őszi összecsapáson mindössze négyszer rezdült.</p>

"Már a tavaszi idényben nyújtott teljesítményünk jelezte, több vagyunk, mint középcsapat. Nyáron erősödtünk. Féléves kényszerpihenője után visszatért a kapuba a sérüléséből felépült Valenský. A rutinos Gašparíkkal és Sepešivel még szilárdabbá vált hátsó alakzatunk. A vezetőség kiváló feltételeket teremtett a kollektíva számára, visszatértek a lelátóra a fociszerető, igényes szurkolóink” – foglalta csokorba a félidei elsőséghez vezető út legfontosabb összetevőit Jozef Chovanec, a Nyitra-partiak trénere. Megtudtuk, a játékoskeret összetétele megengedte, hogy az edző elképzelése szerint változtathasson a hadrenden, a taktikán.

A rutinos csapatkapitány, Zsák Iván olykor a védelemben, máskor pedig a középpályán jutott szóhoz. „Jobban érzem magam hátul, ám ha a csapat érdeke úgy kívánja, akkor egy alakzattal előrébb vonulok. Nálunk a védekezésből mindenki részt vállal. Két ízben a gólszerzők közé is feliratkoztam. A negyediek elleni hazai meccsünk utolsó másodperceiben három pontot érő találatom volt. A felnőttek mezőnyében még nem örültem bajnoki címnek, most viszont erre nagy lehetőséget látok” – fogalmazott az érsekújváriak csapatkapitánya, aki társbérletben Marcel Gašparíkkal egyben a csapat rangidős kettősét (1976-os születésűek) is alkotja.

„Nem csak játéktudásban, erőnlétben is felülmúltuk ellenfeleinket. A nagyölvediek elleni idényzáró félidejében még 1:1 volt az állás, a párharcot 5:1-re nyertük. A legjobb teljesítményt a negyediek, a párkányiak és a Lednické Rovne elleni meccsen nyújtották védenceim. Elégedetlen voltam a Dolné Vestenice-i 2:2-es produkciónkkal, amelyen a kollektíva küzdeni tudása segített át bennünket a holtponton” – nyilatkozta Jozef Chovanec. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?