Vereséggel búcsúzott el a szurkolóitól Robin van Persie

Van Persie

Vereséggel búcsúzott el csapata, a Feyenoord közönségétől, de emlékezetes ünneplésben részesült a világbajnoki ezüst- és bronzérmes Robin van Persie.

A rotterdami együttes meglepetésre 2-0-ra kikapott vasárnap az ADO Den Haagtól, a visszavonuló 35 éves holland futballista számára azonban így is szép marad a búcsú: a lelátón hatalmas molinóval köszöntek el tőle, a két együttes játékosai pedig sorfalat álltak neki a 92. percben, amikor a közönség vastapsa közepette cserénél levonult a pályáról.

A 102-szeres válogatott játékos tavaly elhódította a Holland Kupát a Feyenoorddal, nem sokkal később pedig jelezte, hogy még egy szezont vállal.

Van Persie 16 évesen került a Feyenoordhoz, majd megfordult az Arsenalnál, a Manchester Unitednél és a Fenerbahcénál, és tavaly januárban tért vissza Rotterdamba. A válogatottal 2010-ben lett második, 2014-ben pedig harmadik a világbajnokságon.

Ugyancsak a vasárnapi mérkőzésen köszöntek el a Feyenoord szurkolói a vezetőedzőtől. Giovanni Van Bronckhorst 2015-ben vette át a csapatot, amely az ő irányításával 18 év után nyert holland bajnoki címet 2017-ben. A 44 esztendős edző januárban jelentette be, hogy a nyáron távozik, mert új kihívásokra van szüksége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?