Véget ért a bősiek veretlenségi sorozata

bosifoci

Zsinórban harmincnyolc (!) veretlen bajnoki mérkőzés után a Nyugat-szlovákiai Régióbajnokság (IV. liga), vasárnapi idénynyitóján ért véget a bősiek parádés sorozata. A csallóköziek az apátszentmihályiak (Jaslovské Bohunice) vendégeként szenvedtek kétgólos (2:4) vereséget.

Fordulatokban bővelkedő mérkőzés volt a javából. „Már a meccs elején Méry Tomi találatával vezetést szereztünk. A 35. percig mi irányítottuk a játékot, tetszetősen futballoztunk. Helyzeteink is voltak, de azokat elpuskáztuk. Az első játékrész végén, mondhatni a semmiből, kétszer is betaláltak a hazaiak. A szünetben kielemeztük a történteket, s a fordulás után ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. A 60. percben egy gyönyörű akció végén egyenlítettünk. Ezúttal Prágai volt a gólszerző. Hét perc elteltével ismét átvették a vezetést a vendéglátók. Kinyitottunk, de a 80. percben a triplázó Dvorák révén ellenfelünk növelte előnyét, megnyerte a találkozót” – summázta a vesztes csatát Johancsik Patrik, a bősiek vezetőedzője.

Ahogy mondani szokás, egyszer minden szériának vége szakad. Megviselte-e a kudarc a sikersorozathoz szokott kollektívát? „Ami azt illeti, a meccs után szomorúak voltunk. Ugyan nem hangoztattuk, hogy mi verhetetlenek vagyunk, a fejekben ott motoszkált a sorozat meghosszabbításának kísértete. Úgy érzem, a vereség után fellélegeztek, megkönnyebbültek védenceim. Elpárolgott a lélektani teher. Nem történt tragédia, megyünk tovább” – folytatta a gondolatsort a Duna-partiak trénere, aki az elmúlt két esztendőben két bajnoki címhez vezette a csapatot. A nyáron nem történtek nagy változások a keretben. „Tőlünk hárman távoztak, nevezetesen Vladimír Fuják, Csikmák Gábor és Kováč Gergely. A szerb Mocsiccsal és Prágai Györggyel erősödtünk.  Jó képességű futballistákat, zömmel fiatal csallóközi tehetségeket küldünk csatába. Az előző két szezonban a bajnoki címért csatáztunk, a legfelsőbb szintű kerületi bajnokságban nyomás nélkül játszunk. A cél, hogy védenceim élvezzék a focit, fejlődjenek, produkciójukkal szerezzenek örömet szurkolóinknak” – sorolta a változásokat, vázolta fel az elvárásokat az ambiciózus tréner. A bősiek egyébként az új idény első két bajnokiját idegenben játsszák. Azt viszont még nem tudni, hogy lesz-e bajnoki vasárnap a Zobor alatt. Az ezer sebből vérző nyitraiknál káosz uralkodik, az első meccsen nem léptek pályára… „Nehéz megjósolni, miként alakulnak a dolgok Nyitrán. Mi bajnokira, játékra készülünk, szeretnénk begyűjteni a pontokat” – fogalmazott Johancsik Patrik.

Egyébként a Parkerdei stadion játékterének felújítása miatt a bősiek továbbra is Dercsikán edzenek, s az első három hazai bajnokijukat Nyékvárkonyban játsszák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?