Vége a somorjai álomnak, büntetők után búcsúzott a kupától az STK

stk

A somorjaiak a klub története során először voltak érdekeltek a Slovnaft Cup tavaszi meccsein. Titokban arról álmodoztak, hogy a szakolcaiak ellen sikerül bejutniuk a negyeddöntőbe. Közel voltak a sikerhez, de végül büntetőrúgások után az erdőháti csapat örülhetett.

Somorján nagyon jó a játékosközösség. Bizonyították ezt a dunaszerdahelyi játékosok (Sharani, Vera, Brunetti, Veszelinov, Bögi, Horváth, Veselovský, Malý), akik az STK és a DAC együttműködése alapján szerepeltek már kék-fehér mezben.

DAC-osok nélkül

Mivel a Slovnaft Cupban csak olyan játékosok léphetnek pályára, akik az adott klubban vannak regisztrálva, az említett focisták a nézőtérről szurkoltak a somorjai csapatnak. Horváth Csaba klub- elnök társaságában Joao Janeiro, a DAC mestere is ott volt a tribünön.

Még el sem kezdődött a találkozó, de a somorjai közönség már tapsolt: az STK kezdeményezésére egy hosszú sárga-kék molinót húztak ki a játékosok, melyen a Stop War felirat volt olvasható. A somorjai játékosok mellé a játékvezetők és a szakolcaiak is odaálltak. A molinóval még egy külön kép is készült, ezen az STK-ban játszó ukrán Vlagyiszlav Chomutov ,,Slava Ukrajine” pólóban három fiatal honfitársával pózolt, akik a somorjai ifiben szerepelnek.

A két csapat nagyon jól ismeri egymást, hisz rendszeresen találkoznak a II. ligában. Az első perctől nagy volt a harc, főleg a két tizenhatos közt folyt a játék. Rengeteg párbajt, ütközést láthatott a Pomléban a 342 néző. Kevés helyzetet alakítottak ki a csapatok, az első félidőben csak a vendég Kousal találta el a kaput.

A fordulás után is folytatódott a nagy harc. Majd jött az 56. perc, amikor Leginus remekül ugratta ki Chomutovot, aki ugyan nehéz szögbe sodródott, de így is a kifutó kapus mellett a kapuba talált. Az ukrán játékos már a meccs elején megmutatott ,,Slava Ukrajine” mezben ünnepelte a gólt.

Nemsokára már kettővel vezethettek volna a hazaiak, de egy jobb oldali beadást sem Chomutov, sem Owusu nem talált el. Ahogy közeledett a meccs vége, a vendégek edzője, Kostelník behozta a legjobb játékosait. A 81. percben ennek meg is lett az eredménye, Šebesta remek labdát adott Miháleknek, aki kiegyenlített. Sőt három perccel a vége előtt a szakolcai Petr a keresztlécet találta telibe.

A tizenegyespárbajban a szakolcaiak voltak a sikeresebbek. Náluk csak Mizerák hibázott, míg a somorjaiaknál Boateng és Štefanka is.

Aggódik az ukrán légiós

,,Fejben nagyon nehéz volt pályára lépni, hisz tudjuk, mi van a hazámban, Ukrajnában. A szakmai stáb és csapattársaim nagyon támogattak, így tudtam vállalni a játékot. Sajnos, nem sikerült győznünk. Vezettünk a rendes játékidőben, de kiegyenlített az ellenfél. A tizenegyespárbaj pedig szerencsejáték” – mondta lapunknak Chomutov, aki elárulta azt is, kinek ajánlja a gólját. ,,Természetesen azoknak a hős harcolóknak, akik védik a hazámat.”

Vlagyiszlav Donyeck térségéből származik. ,,Ott már nyolc éve háború van. Ezért az édesanyám és a lánytestvérem Odesszában vannak, míg apu, aki az ukrán II. ligában edzős- ködik, a bátyámmal Kijevben van. Mivel azonban a fővárosban bombatámadások vannak, fegyverropogást hallani, ők is Odessza felé vették az irányt. A kikötővárosban a háború kitörésekor robbant pár bomba, de jelenleg nyugalom van. Ki tudja, meddig. Naponta többször beszélek a hozzátartozóimmal. Szeretném, ha az anyu és a lánytesóm Szlovákiába jönnének. Bízom benne, hogy sikerül őket elhoznom Somorjára” – zárta le könnyeivel küszködve Chomutov.

Duducz Tibor, Somorja

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?