Vb.2014: Algéria-Koreai Köztársaság 4-2 (3-0)

<p>Az algériai válogatott 4-2-re nyert a dél-koreai csapat ellen vasárnap a brazíliai labdarúgó-világbajnokság H csoportjának második fordulós mérkőzésén, ezzel megőrizte esélyét a nyolcaddöntőbe jutásra. Az afrikaiak az első félidőben nagyszerűen játszottak, háromgólos előnybe kerültek.</p>

 Az ázsiaiak a második játékrészben nagy tempót diktáltak, de hátrányukat nem tudták ledolgozni.
   

A belgák már továbbjutottak ebből a csoportból, a további három csapatnak - a hárompontos algériainak, valamint az egy-egy ponttal álló orosznak és dél-koreainak - pedig még egyformán van erre esélye. Az utolsó fordulóban, csütörtökön Koreai Köztársaság-Belgium és Algéria-Oroszország mérkőzést rendeznek.
    
    H csoport, 2. forduló:
Algéria-Koreai Köztársaság 4-2 (3-0)
--------------------------------------
Porto Alegre, Beira-Rio Stadion, 40 ezer néző, v.: Wilmar Roldan (kolumbiai)
     gólszerzők: Szlimani (26.), Halis (28.), Dzsabu (38.), Brahimi (62.), illetve Szon (50.), Ku (72.)
    sárga lap: Bugerra (67.), illetve Li J. (54.), Han (69.)

    Algéria:
    --------
Raisz Mbolhi - Madzsid Bugerra (Szaid Belkalem, 89.), Rafik Halis, Dzsamel Meszbah, Carl Medzsani, Aissza Mandi - Nabil Bentaleb, Szofian Feguli, Jaszin Brahimi (Medi Laszen, 77.) - Iszlam Szlimani, Abdelmumen Dzsabu (Nabil Gilasz, 73.)

    Koreai Köztársaság:
    -------------------
Dzsung Szung Rjong - Li Jong, Jun Szuk Jung, Kim Jung Gvon, Hong Dzsong Ho - Ki Szung Jung, Han Kuk Jung (Dzsi Dong Von, 78.), Li Csung Jong (Li Kun Ho, 64.), Szon Hung Min, Ku Dzsa Csol - Pak Csu Jung (Kim Sin Vuk, 57.)

    I. félidő:
    ----------
    26. perc: Szlimani kapott jó indítást középen, két védő szorításában tört kapura, és hat méterről az elfekvő Dzsung fölött a hálóba passzolt (1-0).
    28. perc: bal oldali szöglet után Halis a rosszul kimozduló koreai kapust megelőzve öt méterről fejelt a kapuba (2-0).
    38. perc: Szlimani kapott labdát egy dél-koreai védőtől, belépett a 16-oson belülre, balról középre passzolt az üresen álló Dzsabuhoz, aki 12 méterről, középről a kapu bal oldalába lőtt (3-0).
    
    II. félidő:
    -----------
    50. perc: egy előreívelés után az algériai 16-oson belül Szon hátára pattant a labda, de szerencséje volt, meg tudta még játszani, kapura fordult, majd az ötös bal sarkáról lőtt gólt (3-1).
    62. perc: Feguli és Brahimi passzolta ki a dél-koreai védelmet, s utóbbi állította vissza a háromgólos algériai előnyt (4-1).
    72. perc: az algériai kapu előtt pattogott ide-oda a labda, majd Li Kun Ho az ötös bal sarkáról középre passzolt, az üresen álló Ku Dzsa Csol pedig négy méterről a kapuba passzolt (4-2).


    Az algériaiak kezdték határozottabban a mérkőzést, jó időbe telt míg a dél-koreaiak egyáltalán eljutottak az ellenfél kapujáig. Ezt követően is az afrikaiak játszottak látványosabban és gólra törően, a ritka ázsiai ellenakciók nem voltak veszélyesek. A játékrész második felében az eredményben is érzékelhetővé vált nagy a különbség: két perc alatt esett két algériai gól, majd a szünet előtt még egy.
    A dél-koreaiak az első félidőben nem lőttek kapura, a szünet után viszont sokkal aktívabbá váltak. Ennek hamar meg is lett az eredménye: öt perc alatt szépítettek. A folytatásban is sorra dolgozták ki helyzeteiket, egy szép ellentámadásból azonban az algériaiak ismét betaláltak. Az ázsiaiak viszont továbbra sem adták fel, nyomás alatt tartották az algériai kaput, és újra közelebb zárkóztak. Az utolsó tíz perc is az algériai kapu előtt zajlott, újabb gól viszont már nem esett.
    Látványos, fordulatos mérkőzést játszott a két csapat, az algériaiak - akik előzőleg soha nem szereztek négy gólt világbajnoki mérkőzésen - az első félidei aktív és eredményes futballjuknak köszönhették győzelmüket, amellyel az utolsó forduló előtt a második helyen állnak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?