VB-ÉRDEKESSÉGEK

VAN ELÉG SZENTELT VĺZ
Hoztam elég szentelt vizet! Ezt Giovanni Trapattoni, az olasz válogatott szövetségi kapitánya jelentette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy a Dél-Korea elleni keddi nyolcaddöntő előtt szintén Isten segítségét kéri-e a továbbjutáshoz.

VAN ELÉG SZENTELT VĺZ

Hoztam elég szentelt vizet! Ezt Giovanni Trapattoni, az olasz válogatott szövetségi kapitánya jelentette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy a Dél-Korea elleni keddi nyolcaddöntő előtt szintén Isten segítségét kéri-e a továbbjutáshoz. – Hívő ember vagyok, ezért megint öntök majd egy kis vizet a kispadra – jegyezte meg a szakvezető, akinek apáca testvére minden mérkőzés előtt együtt imádkozik a játékosokkal. – Remélem, az égiek, mint eddig, most is meghallgatják a könyörgéseinket - tette hozzá.

BELGA REMÉNYEK

A nyolcaddöntőbe jutott belga válogatott tagjai remélik, hogy sikerül meglepetést okozniuk hétfőn Brazília ellen. Az európaiak ugyanakkor kissé tartanak a négyszeres világbajnoktól. – Nem félünk a braziloktól, de nagyon tiszteljük őket – mondta a védő Daniel van Buyten. - Rendkívüli élmény lesz ellenük játszani a vb-n. Van Buyten szerint egyértelmű, hogy védekezésre lesznek kényszerítve, de nem adják fel előre a mérkőzést. – Sokan már az oroszok elleni csoportmeccs előtt leírtak minket, azután mégis mi jutottunk tovább - tette hozzá a futballista. - Ebben a játékban éppen az a szép, hogy bármi megtörténhet.

ÜTÖTT-E JOAO PINTO?

Szöul. A FIFA fegyelmi bizottsága hamarosan tárgyalja a dél-koreaiak elleni csoportmérkőzésen kiállított portugál Joao Pinto ügyét, de az illetékesek nem közölték, hogy a játékvezető bántalmazásáért is felelnie kell-e a csatárnak. Joao Pintónak a 27. percben kellett elhagynia a pályát, miután a felezővonalnál kíméletlenül felrúgta Park Dzsi Szungot. A piros lapot felmutató argentin Angel Sanchezt ezt követően körülvették a reklamáló portugálok, s állítólag Joao Pinto ekkor mellkason ütötte a bírót. – Tudomásom szerint a fegyelmi bizottság egyelőre csak a kiállítást jelentő szabálytalansággal foglalkozik – mondta Keith Cooper, a FIFA szóvivője, hozzátéve: ha mégis volt ütés, akkor nem szerencsés, hogy a bíró a vizsgálat lezárása előtt a sajtóhoz fordult.

TÚLZOTTAK AZ ELVÁRÁSOK

Guus Hiddink, a dél-koreai válogatott szövetségi kapitánya szerint a nyolcaddöntőbe jutás után a szurkolók túlzott elvárásokat támasztanak csapatával szemben. – Sokan már a lehetetlent várják tőlünk és a döntőről álmodnak - mondta a holland szakvezető. A lelkesedés a játékosokra is átragadt, a csapatkapitány Hong Mjung Bo úgy véli, hogy a legjobb 16 között következő Olaszország sem legyőzhetetlen. A futballisták egyébként fejenként 175 ezer eurót kaptak a nyolcaddöntőbe kerülésért. „Ez a legszebb nap a Koreai Köztársaság történetében a függetlenség megszerzése óta” – írta az egyik sportlap, miután a válogatott a vb-k történetében először továbbjutott csoportjából.

MARADONA INGYEN VÁLLALNÁ

Diego Maradona kész átvenni az argentin válogatott irányítását. A volt világklasszis játékos ráadásul ingyen látná el a szövetségi kapitányi teendőket. – Már többször megmondtam, de újra elismétlem: ha én vezetem a válogatottat, nem fogadok el érte pénzt – jelentette ki az 1986-as vb-n aranyérmes csapat vezéregyénisége. A 41 éves sztár jelenleg Panamán tartózkodik, ahol a volt világbajnok ökölvívó Roberto Duran 52. születésnapjára rendezett ünnepségen vesz részt. Maradona korábbi kábítószer ügyei miatt csak hosszas huzavona után kapta meg a beutazási engedélyt Japánba, de végül nem utazott el az ázsiai szigetországba. Argentína kiesése után élesen bírálta Marcelo Bielsa szövetségi kapitányt. – Kész vagyok átvenni a feladatát, ha megkérdeznek – nyilatkozott.

NÉZETTSÉGI CSÚCS

Németországban nézettségi csúcsot hozott a válogatott szombati, Paraguay elleni világbajnoki nyolcaddöntője. A GfK nevű cég kimutatása szerint több, mint 18 millió háztartásban kapcsolták be a televíziós készülékeket, ez legalább 36 millió érdeklődőt jelent. A szurkolók közül sokan bárokban, sörözőkben követték figyelemmel a közepes színvonalú találkozót, s ünnepelték Oliver Neuville 88. percben lőtt győztes gólját. A nürnbergi cég kimutatásában nem vette figyelembe azt a 3 millió háztartást, ahol a műholdas közvetítést nézték.

VERHEYEN BÚCSÚZIK

A világbajnokság után nem lép többet pályára a belga válogatottban Gert Verheyen. Az FC Bruges 31 éves támadója ugyanakkor klubjában még szeretné folytatni pályafutását. A tapasztalt játékosnak komoly érdemei vannak abban, hogy a belga csapat ott lehet a vb-n, a csehek elleni pótselejtező első mérkőzésén ugyanis ő lőtte az egyetlen, győzelmet jelentő gólt (a prágai visszavágón szintén 1-0-ra nyertek, akkor Marc Wilmots talált be). Verheyen és társai a nyolcaddöntőben hétfőn a brazilokkal találkoznak Kóbéban.

JAPÁN SZURKOLÓ HALÁLA

Szívrohamban elhunyt egy japán futballrajongó a Szenegál-Svédország vb-nyolcaddöntő előtt. A 27 éves Sinja Itano – aki a közelmúltban szívműtéten esett át – az óitai stadion bejáratánál lett rosszul. Egy véletlenül a helyszínen lévő orvos megpróbálta újraéleszteni, de már nem tudott segíteni rajta. Pénteken egy 19 éves helybéli diák esett össze infarktussal Oszakában a Japán-Tunézia találkozó előtt az arénához vezető utcában. Ő később a kórházban hunyt el. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?