A skót válogatott 1-0-ra legyőzte Haitit vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjában.
Vb-2026 – Egyetlen gól döntött Skócia javára
Nagy lendülettel kezdtek a skótok, és Aaron Hickey távoli lövésével, valamint Scott McTominay fejesével veszélyeztettek, sőt a Napoli középpályása a 17. percben a bal oldali kapufát is eltalálta. Haiti nem játszott alárendelt szerepet, a mezőnyben jól és gyorsan járatták a labdát, de helyzetig nem jutottak. Nem úgy a skót csapat, amely a 28. percben megszerezte a vezetést. Ben Gannon-Doak passzolt középre jobbról, Ché Adams lövését védte ugyan a kapus, de John McGinn elé került a labda, amelyet az Európa-liga-győztes Aston Villa középpályása úgy lőtt 11 méterről a kapu közepébe, hogy az Jean-Ricner Bellegarde lábán megpattant.
Fordulás után sem sokat változott a játék képe, Haiti próbálkozott ugyan, de támadásai vagy lesen haltak el, vagy csatárainak szabálytalanságai miatt járt szabadrúgás Skóciának. Közben pedig az ellenfél a biztos védekezést választotta, s csak elvétve indult meg a haiti kapu felé, igaz a 73. percben McGinn odakerült, csakhogy óriási helyzetben rosszul találta el a labdát. A hajrában a karibi csapatban pályára lépett Lenny Joseph is, a Ferencváros 25 éves csatára harmadik alkalommal kapott lehetőséget hazája nemzeti csapatában, amely újult lendülettel kezdett támadni, de az egyenlítés nem sikerült.
Skócia – Haiti 1-0 (1-0)
Boston, Boston Stadion, 64 146 néző, v.: Gorbál (algériai)
gólszerzők: McGinn (28.)
sárga lap: Hickey (46.), Curtis (91.), McLean (95.), illetve Bellegarde (39.)
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.