Vb-2022 – Yakin szerint kiélvezik a pillanatot, amiért megdolgoztak

yakin

Murat Yakin, a katari világbajnokságon nyolcaddöntőbe jutott svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csapata pénteki győzelmét követően kiemelte, hogy kiélvezik a pillanatot, amiért megdolgoztak.

A szakember örömét fejezte ki, hogy bejutottak a torna legjobb tizenhat csapata közé – ahol kedden majd Portugáliával találkoznak –, további esélyeiket illetően azonban tiszta spekulációnak nevezte a találgatásokat.

„Most csak ki akarjuk élvezni ezt a pillanatot, a győzelmet és a továbbjutást, ami sok érzésünkbe és energiánkba került. Korrekt mérkőzés volt” – mondta a szerbek elleni fordulatos, 3-2-re megnyert csoportmeccseről. Hozzátette: az arra való felkészülés alatt sokat beszélgettek helyzetükről, lehetőségeikről, hogy megfelelő állapotban tudjanak szembenézni ezzel a feladattal.

A paprikás hangulatú összecsapáson a svájciak egyik kulcsembere, Granit Xhaka szóváltásba keveredett a szerb kispad előtt az ellenfél cserejátékosaival, majd kakaskodásra is sor került. Yakin az incidenssel kapcsolatban azt mondta, hogy Xhaka teljes mértékben a mérkőzésre koncentrált, és azon kiválóan teljesített, az esetnél pedig annyit látott, hogy a szerb cserejátékosok átlépik a kispadjuk előtt lévő technikai zóna vonalát, majd úgy kellett megnyugtatni a feleket. A szakember szerint ilyen felfokozott hangulatú találkozón egy ilyen eset normálisnak nevezhető.

A mérkőzés első gólját szerző Xherdan Shaqirit a 69. percben lecserélte Yakin, a középpályás bosszúsnak tűnt, amikor elhagyta a játékteret. A szövetségi kapitány kiemelte: „egyik futballista sem szereti, ha lecserélik”.

„Minden játékos végig akarja játszani a mérkőzést, de az én feladatom és felelősségem része, hogy vigyázzak a játékosaimra. Gólt szerzett, majd az előkészítésből vette ki a részét, a cseréink viszont új lendületet hoztak a játékunkba, és jól teljesítettek” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?