Vasárnap rendezika Kenyheci 11-est

Második alkalommal kerül megrendezésre vasárnap (rajt 10 órakor) a Kenyheci 11-es elnevezésű futóverseny a Kassa-vidéki járásban található településen.

Az erre a célra kijelölt 5,5 km-es távot újfent a község utcáin kell teljesíteniük a versenyzőknek. A szervezők részéről Huszár Tibor, a kenyheci sportélet kiemelkedő egyénisége tájékoztatta lapunkat: „Tavaly közel 100-an rajtoltak el a Sportcentrum mellől, a jelentkezők száma ezúttal meghaladta ezt a számot, amit nagy örömmel vettünk tudomásul. Érkeznek versenyzők a közeli Hernád menti településekről, az Ung-vidékről, de a járás távolabbi szegleteiből, sőt, a határon túlról is. Mindig jóleső érzés találkoznom versenytársaimmal, de úgymond hazai pályán ez még különlegesebb. A polgármester úr, Konkoly Tamás, a sportért felelős önkormányzati képviselő, Danko László és jómagam igyekeztünk mindent megenni, hogy zökkenőmentes legyen ez a Kenyhec és a térség számára is jelentős sportrendezvény.” Az Abaújszinai Atlétikai Kör vezetőségének tagja, Ficzere Bertalan szintén jelen lesz a versenyen. „Szomszéd községről és egyben régi jó barátomról lévén szó, az csak természetes, hogy itt leszek. Sok nagy versenyen vettünk részt közösen és vívtunk meg párharcokat egymás ellen, ez most is így lesz” – jegyezte meg Ficzere. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?