Vándorkupás rajt Felsőszeliben

western

Egy híján csak női győzelmeket hozott a Westernlovagló Vándorkupa 2023 első versenye: Laura Dulická, Bašternák Anna, Bernáth Erika és Dominika Čelková is dívízióelső lett, akárcsak a férfiaknál Fehér István.

A felsőszeli Nyergesben mintegy húsz lovaspáros indult. „De ennél jóval többen voltunk, mert hagyományos lovastalálkozónkat is megtartottuk. A nézők is szép számban kijöttek – tájékoztatta lapunkat Lednecky Zoltán házigazda, aki alapító tagja a vándorkupás mozgalomnak, s nincs olyan év, amikor ne szervezne versenyt, lovastalálkozót a Nyergesben. – Le a kalappal a versenyzők előtt. Jó időben és pályán, balesetmentesen lezajlott minden. Mindenki bizonyíthatta felkészültségét. A jelenlevők üdvözlése után ismét egyperces néma csenddel emlékeztünk elhunyt lovasainkra, s aztán következtek a versenyek, két gyorsasági számban: szlalomban és hordókerülésben. Külön a junioroknak és a nyílt versenyben indulóknak, teljesítményük alapján mindannyian két divízióba voltak sorolva, most először. Unokám, Adrienn is indult pónijával, Öcsivel. Hat hete ült először lóra, még sokat fejlődhet, de már most büszke vagyok rá.”

A Westernlovagló Vándorkupa május 27-én, szombaton Kőhídgyarmaton folytatódik.

Jegyzőkönyv

Felsőszeli győztesek

juniorok, szlalom, 1. divízió (1 induló): Laura Dulická (Maestoso Masni) 26,519, 2. divízió (6): Bašternák Anna (Hangin with dun it) 29,646; hordókerülés, 1. divízió (2): Bašternák Anna (Hangin with dun it) 17,015, 2. divízió (5): Laura Dulická (Maestoso Masni) 19,003.

Open, szlalom, 1. divízió (3): Bernáth Erika (Kotra Schick Playboy) 24,419, 2. divízió (9): Dominika Čelková (Shoumi Golden Bar) 25,468; hordókerülés, 1. dívízió (2): Bernáth Erika (Kotra Schick Playboy) 17,141, 2. divízió (11): Fehér István (Blue Wolf Continents) 18,204

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?