<p>Kanada tárt karokkal várja a magyarokat a februári, vancouveri téli olimpiára és az azt követő paralimpiára - jelentette ki Pierre Guimond, az észak-amerikai ország budapesti nagykövete.</p>
Vancouver 2010 - Kanada várja a magyarokat
A pénteki nagykövetségi fogadáson a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői mellett olyan korábbi hazai sportolók is megjelentek, akik részt vettek az eddigi két kanadai játékok valamelyikén - az 1976-os montreali nyári vagy az 1988-as calgaryi téli olimpián. Ott volt az eseményen a mostanáig utolsó magyar téli olimpiai érmes, az 1980-ban, Lake Placidben második helyezett jégtáncospár hölgytagja, Regőczy Krisztina, valamint egy régóta Budapesten tréningező kanadai olimpikon, a párbajtőröző Sherraine Schalm is.
Guimond a köszöntőjében kiemelte, hogy Magyarország és Kanada azon 12 ország közé tartozik, amelyek az eddigi összes téli olimpián részt vettek.
Schmitt Pál, a MOB elnöke az MTI-nek elmondta: reményeik szerint 15-20 magyar indulhat Vancouverben, és a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól - akik jelenleg a pekingi Világkupa-viadalon szerepelnek - várható a legjobb eredmény. A MOB elnöke egy magyar huszárt ábrázoló kis szobrot adott át a nagykövetnek.
"Biztos, hogy sikeres olimpia lesz, a kanadai szervezők tapasztalata garancia erre" - tette hozzá a MOB elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.