Jakabos Zsuzsanna (Kép: Facebook/Magyar Úszó Szövetség)
Úszó Eb - Jakabos Zsuzsanna ötödik 400 méter vegyesen
Jakabos Zsuzsanna ötödik lett 400 méter vegyesen a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyeinek pénteki nyitónapján.
A 29 éves úszó - aki 2010-ben Budapesten és 2016-ban Londonban bronz-, 2012-ben Debrecenben pedig ezüstérmet szerzett ebben az Eb-számban - 4:38.48 idővel csapott célba
Jakabos a délelőtti előfutamból a mezőny negyedik, saját idei legjobb idejével (4:39.26 perc) kvalifikálta magát a fináléba, amelyben pillangón erősen kezdett, másodiknak fordult rá a hátra úgy, hogy fél másodperccel jobb volt az eredménye, mint reggel. Az úszásnem teljesítése után viszont már komoly hátrányba került ellenfeleivel - és korábbi idejével - szemben. Mellen a várakozásoknak megfelelően visszacsúszott - hetedik volt -, gyorson azonban szépen visszakapaszkodott és ötödikként zárt.
"Nagyon örülök az időeredménynek. Két évvel ezelőtt hasonló idővel lettem érmes, most ez erre volt elég, nem volt benne több. Annyit éreztem, hogy a hát valahogy nem jött össze, sokkal könnyebb érzés szokott lenni. Egész évben kevés hátat úsztam" - mondta Jakabos.
Eredmények:
női 400 méter vegyes, Európa-bajnok:
------------------------------------
Fantine Lesaffre (Franciaország) 4:03.39 perc
2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 4:03.49
3. Hannah Miley (Nagy-Britannia) 4:04.03
...5. JAKABOS ZSUZSANNA 4:38.48
Szilágyi Liliána 11. lett 100 méter pillangón
Szilágyi Liliána nem jutott döntőbe, mivel 11. helyen végzett 100 méter pillangón a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyeinek pénteki nyitónapján.
A 21 éves magyar a hetes pályán indult, ötödikként fordult, ezen a helyezésén már nem tudott javítani, pedig nagyot hajrázott. Szilágyi délelőtti teljesítményénél (58.95) ugyan jobb volt, de 58.53 másodperces idejével elmaradt egyéni legjobbjától (57.54).
"Még mindig kétszázas a ritmus, lassúnak éreztem, nem is fáradtam el. Megbeszéltük az edzőmmel, hogy a száz nem prioritás, hiszen egy újfajta edzésmódszert követek, nagyjából három hónapja dolgozunk csak együtt. Kétszázon szeretném a legjobbamat megúszni" - nyilatkozta Szilágyi, aki a hosszabbik távon két éve Londonban ezüstérmet nyert.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.