Ünnep Dunaszerdahelyen: Legyőzte a DAC a Slovant

DACSlovan

A labdarúgó Niké Liga 7. fordulójában a DAC hazai pályán 3:1-re győzte le a címvédő pozsonyi Slovan csapatát.

Bár a rangadót a DAC a hét folyamán folyamatosan vezette fel és a Niké Liga is számos programmal készült a „hónap mérkőzésére” a MOL Aréna körül, a megszokottnál egy fokkal visszafogottabb volt a hangulat Dunaszerdahelyen. Az első rendőrautóval is csak a stadion környékén lehetett találkozni körülbelül két órával a mérkőzés előtt. A hírek szerint a játékosok is nyugodtan érkeztek meg a helyszínre, a Slovan busza mellett pedig csak néhány hazai drukker jelent meg és egy petárda sem durrant.

A kezdőket sokan érdeklődve böngészték, a legnagyobb kérdés az volt, ki sérült a DAC-nál és ki lesz a középcsatár. Utóbbi végül az ex-újpesti Gouré lett, míg a túloldalon a Csallóközből távozó Blackman csak a cserepadon kapott helyet. A DAC csapatkapitánya Zseljko Gavrics volt.

Bár a hazai szurkolók is gyorsan „üdvözölték” a vendégeket, ahogy azt megszokhattuk, a Nélküled alatt először a pozsonyiak szidták minősíthetetlen hangnemben a magyarokat… A szerdahelyi B-közép látványos koreográfiával készült: a stadion előtt álló sárga-kék mezes drukkerek alatt a „Bölcsőd az, s majdan sírod is” felirat íródott ki piros, fehér, zöld háttérrel.

A meccset a vendégek kezdték aktívabban, el is jutottak lövésekig, de igazán nagy veszélyt még az oldalhálót érintő próbálkozás sem jelentett. A hetedik percben a hazaiaknál Čermák beadására érkezett Gouré, de Borjan magához ölelte a labdát. A 11. percben Káčer vette észre a tizenhatos vonalán a védőjéről leváló Gourét, aki egyet még lépett a kapu felé, majd gyönyörűen tekert a hosszú felsőbe, 1:0.

Azonnal jött is az első kakaskodás, Barszegjan nem bírta magával, így ő, és kissé szigorúan Andzouana is sárgát kapott.

A 18. percben Kucka emelte magasra a lábát és rúgta kis híján fejbe Csingert. A Slovan csapatkapitánya akkor sem volt túl sportszerű, amikor pár perccel később egy fejsérülés miatt az ápolás szándékával a pályára rohanó szerdahelyi Fegyveres–Nagy duó egyik tagjának véletlenül (?) útját állta.

Húsz perc után taktikusabbá vált a játék, kevésbé rohantak a csapatok, mint az elején. A DAC próbálta a földön kihozni a labdát de a Slovan letámadása nem nagyon ízlett Csingeréknek. Zavarba lehetett azonban hozni az égszínkékeket is. Éppen ez történt a 30. percben, amikor Borjan a tizenhatoson kívül vette át a labdát, Gouré megtámadta és elpöckölte azt, Čermák pedig azonnal eszmélve, az üres kapuba emelt, 2:0.

A 37. percben jött az első nagy védés Popovicstól, aki Kankava lövését tolta szögletre. Ezt egy érthetetlen bírói ítélet előzte meg, amikor Pinto rúgta rá Csavricsra a labdát, mégis a vendégek jöhettek bedobással. Három perccel később Andzouana beadását Trusa csúsztatta a felső lécre, nem sok kellett az újabb gólhoz. A 45. percben Popovics védett újra, Abubakari kínálta meg őt jó 20 méterről. A túloldalon Andzouana lőtte volna ki a hosszú alsót, de Borjan védett, és Gouré ismétlésénél is belekapott még a labdába. A kis szöglet után Čermák lőtt, de újra hárított a pozsonyiak kapusa. Hiába birtokolta 60 százalék felett a labdát a Slovan az első félidőben, helyzetei a hazaiaknak voltak, akik öt kaput eltaláló lövésükből két gólt lőttek, míg a vendégeknél ez az adat 2/0 volt.

A vendégek edzője, id. Vladimír Weiss kettőt cserélt a szünetben, Abubakari és Szavvidisz maradt az öltözőben, a helyükre Strelec és Marcelli érkezett. A hangulatról a hazai szurkolótábor gondoskodott, a pozsonyiaknak egy-egy fellángoláson kívül nem lehetett hallani a hangját. Elcsendesültek az 50. perc elején is, amikor Gemzický játékvezető büntetőt ítélt. A megszokottnál sokkal gyorsabb VAR-ozás után azonban visszavonta azt, hozzá kell tenni, hogy jogosan, nem Lovat kezét, hanem a fejét érintette a labda.

Az 57. percben Čermák ugratta ki remekül Gourét, aki középre passzolt, ahol az érkező Gavrics közvetlen közelről belőtte a harmadikat is. DAC-Slovan 3:0.

Sajnos nem lehetett sokáig örülni, a 60. percben Strelec harcolt meg egy labdáért a sárga-kék védők között és betalált, 3:1. A Slovan szurkolók újra elkezdték a szokásos magyarellenes rigmusukat. Jobb helyeken ilyenkor kivezették volna őket a stadionból… A gól ellenére viszont úgy tűnt nem voltak boldogok és egy jelentős részük maguktól hagyta el a szektorukat.

A pályán lévők sem tudták feldolgozni az eredményt, Kasia megdobta labdával a földön fekvő Gourét, amiért sárga lapot kapott. Adrián Guľa kettőt cserélt, Gouré és Káčer helyére Ramadant és Hercet küldte a pályára. A túloldalon Kucka és Pauschek helyére jött Tolic és Blackman. Utóbbit finoman fogalmazva sem fogadták kitörő örömmel a szurkolók, minden egyes labdaérintésénél megkapta a neki járó füttykoncertet.

Popovicsé volt a következő két védés, majd Tolic a kapufát is eltalálta, fáradni látszott a DAC és nehezen tudott kijönni saját térfeléről. A következő hazai támadást viszont a Messi-féle Barcelona is megirigyelte volna, de Ramadan a tiki-taka végén nem talált kaput. Kaša volt a következő aki távolról lőtt, a megpattanó labda nem sokkal a kapu mellett hagyta el a játékteret.

A hajrában jöttek az újabb cserék, a hazaiaknál Gruszkowski, Niarkhosz, majd Brunetti is beállt. A 89. percben pedig felharsant az „Álljatok fel!” rigmus, és elkezdődött az ünneplés. A vendégszektorban ekkor körülbelül öten lehettek még.

Blackman nehezen tűrte a fogadtatását, kis híján Herccel is összeakaszkodott, de gyorsan megbékéltek a felek. A játékvezető 5 perc hosszabbítást jelzett, amikor már talpon volt az egész stadion. A ráadásban nem történt már említésre méltó esemény. A DAC szervezett játékkal 3:1-re győzte le a nagy riválisát és az ötödik helyen áll a tabellán. A sárga-kékek hátránya öt pont az éllovas trencséniek mögött, míg a hatodik Slovant három egységgel előzik meg.

A B-közép előtti ünneplés ezúttal is jól sikerült és hosszú idő után felhangzott Dunaszerdahelyen a „Szép volt, fiúk!”

Galéria
Jegyzőkönyv

DAC–Slovan 3:1 (2:0)

Gólszerzők: Gouré (11.), Čermák (30.), Gavrics (57.), ill. Strelec (60.)

Játékvezető: Gemzický. MOL Aréna, 8866 néző.

Sárga lap: Andzouna, ill. Barszegjan, Bajric, Kasia

DAC: Popovics–Pinto, Kaša, Csinger, Andzouana–Káčer (65. Herc), Dimun, Čermák (79. Gruszkowski)–Trusa (79. Niarkhosz), Gouré (65. Ramadan), Gavrics (88. Brunetti)

Slovan: Borjan–Pauschek (67. Blackman), Kasia, Bajric, Lovat–Kucka (67. Tolic), Kankaka, Szavvidisz (46. Marcelli)–Barszegjan (86. Sharani), Abubakari (46. Strelec), Csavrics

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?