Újra Werner Lorant a DAC vezetőedzője

<p>Edzőcsere történt a sereghajtó DAC futballcsapatánál, Werner Lorant váltotta fel Németh Krisztiánt. Tehát a mai (17.30), bennmaradás szempontjából sorsdöntőnek ígérkező eperjesiek elleni összecsapáson már a 63 éves német szakember irányítja a sárga-kék alakulatot.</p>

Werner Lorant 2008 augusztusától 2009 tavaszáig már tevékenykedett a DAC-nál, de három éve a klubvezetés menesztette. A tapasztalt tréner munkáját asszisztensként Németh Krisztián és Simon Gyula segíti.

Štefan Horný és Németh Krisztián után Werner Lorant a harmadik vezetőedző a dunaszerdahelyieknél a 2011/2012-es bajnokságban.

„Nem azért váltottuk le Németh Krisztiánt, mert elégedetlenek lettünk volna a munkájával. Éppen ellenkezőleg. Mindent megtett, hogy sikeresek legyünk, végig becsületesen dolgozott, ezért a szakmai stáb tagja marad. De mivel tavasszal zsinórban vesztettük el a meccseket, tennünk kellett valamit – mondta Dušan Chytil, a DAC menedzsere. – Werner Lorant nagyon tapasztalt szakember, bízunk benne, hogy irányításával kivívjuk a bennmaradást. A német edzővel egyelőre a bajnokság végéig kötöttünk szerződést.”

„Ilyen az edzői munka, egyszer fent, egyszer lent. Sajnos nem jöttek az eredmények, és a klubvezetők a változás mellett döntöttek. Nincs bennem tüske, maximálisan segítek az új szakvezetőnek – szögezte le Németh Krisztián. – Eleinte arról volt szó, hogy hivatalosan én maradnék a vezetőedző, Lorant pedig szaktanácsadóként lenne a főnököm. De én ebbe nem mentem bele, mert én mindig tiszta lapokkal játszom. Egyébként a rutinos mester emlékezett rám, tudja, hogy ismerem a keret tagjait, és számít a munkámra. Elmondom a neki véleményem, de most már ő dönt.”

Köztudott Lorantról, hogy a meccsek előtti edzőtáborozások híve, most sem történt másként, a dunaszerdahelyi Legend Szállóban készül a csapat a bennmaradás szempontjából rendkívül fontos eperjesiek elleni összecsapásra.

„Eddig tavasszal rendre a bajnokesélyesekkel találkoztunk, s a nagyszombati mecscsen kívül nem okoztunk csalódást. Most jönnek azok a találkozók, amelyeket meg kell nyernünk. Az eperjesiek elleni összecsapás nem is hat-, hanem hétpontos kiesési rangadó, hiszen a végelszámolásnál az egymás elleni meccsek dönthetnek – hangsúlyozta Németh Krisztián. – Boya, Laštovka és Kabele eltiltása lejárt, így a lehető legerősebb csapattal léphetünk pályára. Számunkra csak a győzelem elfogadható, a játékosok fogadkoznak, hogy mindent megtesznek a három pont begyűjtéséért. Az eddigi hazai meccseken rendre nyertünk a Tatran ellen, biztosra veszem, hogy most is így lesz.”

Az eperjesieknek a meglepő senicai pontrablásuk után négy pont az előnyük a sereghajtó csallóköziek előtt.

A DAC 2008-as élvonalbeli visszatérése óta ötször találkozott a két csapat Dunaszerdahelyen, s a sárga-kékek valamennyi meccset megnyerték: 2009 áprilisában 2:1-re (góllövők: Nlend 2, ill. Belejík), 2009 augusztusában 3:0-ra (Majus, Selaus, Koejoe), 2010 áprilisában 2:1-re (Marcin, Nkendo, ill. Poliaček), 2010 augusztusában 2:1-re (Konečný, Harsányi, ill. Belejík), tavaly áprilisban szintén 2:1-re (Helísek, Struhár, ill. Farbák).

Ősszel a Tatran-stadionban Delarge és Coric találatával 2:0-ra nyert a DAC. A sárga-kékek szurkolói remélik, hogy ma is folytatódik kedvenceik eperjesiek elleni hazai győzelmi sorozata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?