Újra hazai pályán a DAC

Dunaszerdahely |

<p>Ma 18.20-kor öt idegenbeli bajnoki után ismét hazai pályán játszik a DAC, a dunaszedahelyiek a harmadik helyen álló zsolnaiakat fogadják a labdarúgó Fortuna Liga 15. fordulójában.</p>

A DAC az elmúlt öt fordulóban ötször játszott idegenben, mérlege ezeken a mérkőzéseken egy győzelem, egy döntetlen és három vereség mellett öt rúgott és nyolc kapott gól. Az idegenbeli meccsek sorozata múlt héten, a Slovan elleni összecsapással ért véget. Akkor bár jól játszott a csapat, végül pont nélkül távozott Pozsonyból az 1:0-s vereséget követően.

„Épp a kapu mögötti hálók felszerelése folyik, nagy a mozgás a pályán, a mérkőzésre el szeretnénk készülni – tájékoztatott tegnap Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója. – Fokozott várakozás előzi meg a meccset, hiszen hosszabb ideje nem játszottunk már otthon. Bár itt fontos megjegyeznem, hogy a szurkolóink idegenben is gyakorlatilag hazai pályát teremtettek a csapatnak, így volt ez a legutóbbi fordulóban, a Slovan ellen is.”

A sportigazgató beszámolt a hiányzókról: „Michalíkot a Slovan elleni kiállítása miatt két meccsre tiltotta el a fegyelmi bizottság, mellette Pačinda és Szarka sem játszhat eltiltás miatt. A sérülteket igyekszünk a mérkőzésre rendbehozni, így van rá esély, hogy sérülés miatt senki sem fog hiányozni a keretből.”

A DAC ellenfele az a zsolnai csapat lesz, amely jelenleg a tabella harmadik helyén tanyázik. A zsolnaiak az utóbbi három fordulóban kétszer is vereséget szenvedtek, két hete 4:0-ra kikaptak Aranyosmaróton, és a védelmük igencsak sebezhető: az eddigi hat idegenbeli mérkőzésükön összesen tizenkét gólt kaptak.

„Szeretnénk kihasználni, hogy a zsolnaiak az utóbbi időben nem nyújtanak kiegyensúlyozott teljesítményt. Tudjuk azonban, hogy jó csapatuk van és gyors játékosaik, akiknek nem szabad teret adni. Erre kell a leginkább odafigyelnünk. Harcias játékra lesz szükség, hogy megverjük őket. Az első öt mérkőzésünk a bajnokságban nagyon jól sikerült, de szerettünk volna több pontot szerezni az idegenbeli találkozókon is. Erre megvolt az esélyünk, de nem voltunk elég határozottak. Az őszi szezon hátralevő részéből szeretnénk minél többet kihozni” – tette hozzá Németh Krisztián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?