Újabb szlovák vereség, a lettek ellen zárják a csoportot Ramsayék

hoki

Szlovákia második pekingi meccsét is elveszítette, ezúttal az esélyesebb Svédország győzte le őket 4:1-re. A férfi jégkorongtorna C csoportját vasárnap (5.10) Lettország ellen zárja Craig Ramsay csapata.

A kanadai szövetségi kapitány a kapuba ezúttal Matej Tomekot állította, akit azonban az első harmadot követően Patrik Rybár váltott. A finnek elleni meccshez hasonlóan támadásban aktívan kezdtek a szlovákok, de ráfáztak a védekezésben elkövetett hibákra, és a gól nélküli első tíz perc után háromgólos hátrányba kerültek. A kapuscsere ugyan használt, hiszen Rybár nem kapott gólt a hátralévő játékidőben, de betalálni sem sikerült. Az 58. percben a svédek üres kapuba lőtték a negyedik találatukat. Az utolsó bő két percben már csak a becsületgólra futotta Slafkovskýéknak. Érdekesség, hogy eddig csak a 17 éves játékos tudott gólt szerezni a szlovák válogatottban.

„Ahogy a finnek ellen, úgy most is jól kezdtünk, nyomás alá is helyeztük az ellenfelet, de gól nélkül nem lehet meccset nyerni. Volt 41 lövésünk, de nem voltunk elég hatékonyak. A befejezéseknél hiányzott az agresszivitás és az emberelőnyökben is jobban kell játszanunk” – értékelt a találkozót követően a szövetségi kapitány asszisztense, Andrej Podkonický.

A csapat húzóemberévé váló Juraj Slafkovský így nyilatkozott: „Kevesebb hibával kell játszanunk, ha győzni szeretnénk. Támadásban nem jönnek be a megoldásaink, remélem, hogy sikerül áttörnünk ezt a gátat. A svédek ellen ráadásul még több lövésünk volt, mint az előző mérkőzésen, de egyszerűen nem akar összejönni a befejezés.”

Nem véletlen, hogy mindenki a hatékonyságra hívja fel a figyelmet, hiszen a lövések aránya 41:29 volt Szlovákia javára. Svédország sokkal jobban sáfárkodott a lehetőségeivel, a második góljukat kettős emberelőnyben szerezték. Peter Cehlárik ellenben máshol is látott hibákat. „Több dologban is javulnunk kell. Az első harmad után már 0:3 volt az állás, ezek után már nehéz utolérni az ellenfelet. Az emberelőnyöket továbbra is rosszul játsszuk meg. Nagyobb nyomást kell helyeznünk a kapura és több játékost odaküldeni a kapus elé. Az eddigi két meccsen egy gólt sem tudtunk lőni létszámfölényben. Végig kell néznünk minden részletet, amiben rosszul teljesítettünk, és a következő mérkőzés előtt ki kell javítani ezeket” – fogalmazott az Avangard Omszk támadója.

A kapuban a finnek ellen Branislav Konrád állt, és bár kapott hat gólt, a többségénél nem lehetett őt hibáztatni. Ennek ellenére, ahogy a szlovákoktól az utóbbi időben a világbajnokságokon megszokhattunk, Ramsay mester ezen a poszton rendre keveri a kártyákat. Az első harmadban 12 lövést eresztettek meg a svédek, ebből született 3 gól, így a Brünnben védő Tomek 20 perc után befejezte a szereplést. „Készen álltam. Már tegnap is gondoltam, hogy én fogok védeni, de végül nem én kezdtem. Miután beálltam, jól éreztem magam a jégen, nem volt veszítenivalóm. Meg is fordíthattuk volna az eredményt, ha belőjük a helyzeteinket” – mondta a 40 perc alatt 16 védést bemutató Rybár.

A szlovák válogatott vasárnap hajnalban Lettország ellen lép jégre. Az olimpia szokatlan lebonyolítása miatt a továbbjutás nincs veszélyben, hiszen a csoportkör után egy közös tabellára fésülik össze a mezőnyt. Ott az első négy helyezett azonnal a negyeddöntőbe jut, a többiek pedig megküzdenek a fennmaradó négy helyért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?