Újabb 40 gyanúsított az olasz bundabotrányban

Róma |

<p>A decemberi letartóztatások után szerdán a cremonai főügyész, Roberto Di Martino bejelentette, hogy további 40 futballista ellen indult nyomozás az olaszországi bundabotrányban.</p>

Di Martino arról számolt be, hogy az újabb gyanúsítottak ellen a korábban letartóztatott Carlo Gervasoni másodosztályú labdarúgó vallomásai alapján indult eljárás.

Elmondása szerint a Serie A-ban két Lazio-meccs is érintett az elmúlt szezonból, ebből a Leccében játszott találkozón legalább hét hazai labdarúgó vett részt a csalásban és több tucat másik tudott a bundázásról. A másik manipulált Lazio-mérkőzés a Genoa elleni volt a gyanú szerint.

Di Martino hozzátette, további klubok is érintettek a bundabotrányban, több tucat meccset vizsgálnak 2009-től, köztük 20 élvonalbelit.

A nyomozók az előző idényben játszott három élvonalbeli (Brescia-Bari, Brescia-Lecce és Napoli-Sampdoria), valamint az utóbbi két szezon több Serie B-összecsapása (például az Atalanta három meccse) ügyében folytattak vizsgálatot, melynek nyomán december 19-én 17 személyt tartóztattak le. Köztük volt az Atalanta korábbi csapatkapitánya, Cristiano Doni, aki később beismerte a csalást, és Carlo Gervasoni, aki a Piacenza játékosa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?