Új csillag van születőben

Somorja. A BK Šamorín–DTM Košice (65:70) I. ligás női kosárlabda-mérkőzés főszereplője kétségkívül a hazaiak 17 éves tehetséges irányítója, Szijjártó Tímea volt, aki első alkalommal lépett pályára felnőtt bajnoki találkozón.

Somorja. A BK Šamorín–DTM Košice (65:70) I. ligás női kosárlabda-mérkőzés főszereplője kétségkívül a hazaiak 17 éves tehetséges irányítója, Szijjártó Tímea volt, aki első alkalommal lépett pályára felnőtt bajnoki találkozón. A helyi magyar gimnázium idén érettségiző tanulója rendkívüli könnyedséggel irányította a somorjai csapatot, távoli lövései rendre eredményesek voltak (22 pontjával a meccs legponterősebbjének bizonyult a 171 centiméter magas játékos). Egy kis túlzással azt is mondhatnánk, szinte egyedül vitte hátán a somorjai együttest; remekbeszabott passzaival, váratlan labdaszerzéseivel nagy közönségsikert aratott. „Egyáltalán nem voltam lámpalázas a találkozó előtt, és az sem volt nagy meglepetés számomra, hogy így ment a kosárdobás. A juniorok között húsz pont feletti volt az átlagom” – mondta Tímea. Ezek szerint a somorjai fiatal irányítónak szinte mindegy, hogy kortársai vagy a felnőttek között lép pályára? „Azért jókora különbség van a két bajnokság között. Most jól ment a játék, és remélem, a továbbiakban sem okozok majd csalódást” – nyilatkozta a tinijátékos, aki szinte végigjátszotta a nyitóforduló mérkőzését. A találkozót, melynek ahogy közeledett a vége, úgy fogyott a hazai csapat előnye, és vele együtt a csallóköziek ereje. „Őszintén megvallva engem is meglepett, hogy ilyen sok időt tölthettem a pályán, viszont én nem voltam fáradt. Az azonban igaz, hogy a meccs végén már gondjaim voltak a koncentrációval.” – tette hozzá a somorjai új közönségkedvenc, Szijjártó Tímea.

Szijjártón kívül a somorjai csapatban további két, a Diósi Albert által irányított junioregyüttesből felkerült játékos, Horony Márta és Brezovský Anikó esett át a tűzkeresztségen. Csakúgy mint társuk, ők sem okoztak csalódást a Kováčik-együttesben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?