(TASR/AP-felvétel)
Úgy ünnepeltek az oroszok, mintha megnyerték volna a világháborút
Érzelmi szempontból a második világháború végéhez hasonlította a Kreml szóvivője azt, ahogy a hazai labdarúgó-válogatott negyeddöntőbe jutását ünnepelték Oroszország-szerte.
„Érthetőek a diadal lelkes és epikus értékelései. Sok orosz város, így Moszkva utcáit figyelve személyesen azt láttam, hogy mindez sok mindenben volt hasonlítható 1945. május 9-hez, talán csak a tűzijáték hiányzott” – mondta Dmitrij Peszkov.
Az orosz elnök szóvivője így kommentálta a The Independent című brit lap írását, amely szerint
Oroszország 1945 óta nem látott hasonló győzelmet.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az oroszok egy sportban aratott, nem pedig egy háborús győzelmet ünnepeltek.
„A sport egyesít és nem szétválaszt. Ez egy tisztességes játék, és aki a tisztességes játékban nyer, az, ahogy mondani szokás, a legerősebb az adott pillanatban” – nyilatkozott.
Peszkov szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök teljes szívvel szurkolt az orosz válogatottnak. A szóvivő nem tudott válasz adni arra kérdésre, hogy az orosz államfő az elfoglaltságai mellett időt tud-e szakítani arra, hogy jelen legyen szombaton Szocsiban, az Oroszország-Horvátország negyeddöntőn. Putyin, aki a vasárnapi, Spanyolország elleni meccsre nem ment el, telefonon beszélt VI. Fülöp spanyol uralkodóval, aki viszont ott volt a lelátón.
A szóvivő közölte: a Kremlnek egyelőre arról sincs értesülése, hogy Emmanuel Macron francia elnök elutazik-e pénteken Nyizsnyij Novgorodba, ahol hazája válogatottja Uruguay ellen lép majd pályára. Maga Macron korábban, a Szentpétervári Gazdasági Fórumon tett rá célzást, hogy felkeresheti a világbajnokságot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.