UEFA – Elfogadták a BL reformját, eltiltják a válogatottól a Szuperligában játszókat

Szuperliga

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot, így a sorozat 2024-től már az új formátumban zajlik majd.

Eszerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke az európai Szuperliga létrehozását „kapzsiságtól vezérelt” néhány klub „szégyenteljes kezdeményezésének” nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés „a labdarúgás szerelmeseinek arcul köpése”.

Egyúttal megerősítette, hogy a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy már az idei Európa-bajnokság.

Ceferin megjegyezte, az UEFA jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat, az ő személyes álláspontja pedig az, hogy az érintett játékosokat minden olyan versenysorozattól el kell tiltani, amely a szervezet égisze alatt zajlik.

A szlovén sportvezető elmondta, sok dolgot látott már életében, hiszen büntetőjogi ügyvéd, de olyat, hogy csütörtökön még a támogatásukról biztosították azok, akik hétfőn valami teljesen mást írtak alá, még nem. Hozzátette, a legnagyobb csalódást számára a Szuperligában alelnökké választott Andrea Agnelli, a Juventus elnöke jelenti, aki lemondott az európai klubokat tömörítő szervezetben (ECA) betöltött elnöki posztjáról.

„Nem tudtuk, hogy ilyen közel vannak hozzánk a kígyók, most már igen” – fűzte hozzá Ceferin, aki szerint a futballban folyamatos a változás, hiszen többek között a Juventus is szerepelt már a Serie B-ben, a Manchester United Sir Alex Ferguson előtt nem tartozott a topcsapatok közé, az Aston Villa pedig nagy klubnak számított.

A Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

A húszcsapatos sorozatnak 15 állandó résztvevője lenne, további öt együttes pedig az előző szezon eredményei alapján csatlakozhatna. A mérkőzéseket hétköznap rendeznék, így a résztvevő klubok ugyanúgy szerepelnének a nemzeti bajnokságokban. A tervek szerint jövő augusztusban két tízcsapatos csoportban kezdődnének a küzdelmek, minden gárda kétszer – otthon és idegenben – találkozna valamennyi riválisával, az első három egyenesen a negyeddöntőbe jutna, míg a negyedik és ötödik helyezettek egymással küzdenének meg a fennmaradó két helyért. Onnantól oda-visszavágós alapon folytatódna a sorozat, majd május végén semleges helyszínen tartanák a döntőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?