Túrakajakkal Európa körül

Budapest |

<p>Végvári Tamás sportoló túrakajakkal 25 ezer kilométeres útra indul a Dunán, a Fekete-tengeren, a Földközi-tengeren, az Atlanti-óceán partvidékén és Norvégián át, végső célja, hogy elérje Európa legészakibb pontját nyolcszáz kilométerrel a sarkkörön túl.</p>

A szombaton a Lupa-szigetről startoló egyszemélyes expedíció az első szakaszban Isztambulig kajakozik.
Végvári Tamás az MTI-nek elmondta, hogy tervei szerint az első szakaszban, amely két hónapig tart, Isztambulig evez és 2400 kilométert fog megtenni. Két hónap után Isztambulban hagyja felszereléseinek nagy részét és néhány hétre hazatér családjához pihenni. A második szakaszban Isztambultól Athénig, a harmadikban az év végén Athénból Rijekába (Fiume) fog megérkezni. "A jövő év végére Gibraltárt szeretném elérni, de ezt majd még meglátjuk, nem szeretnék túl előre nézni" - tette hozzá a sportoló.
Végvári Tamás hangoztatta, hogy egy jó minőségű 55 centiméter széles, 5 méter 35 centiméter hosszú gyári, tengeri kajakkal indul útnak. Biztonsági felszerelésként egy műholdas helyzetjel adó segítségével tudja majd pozícióját és állapotát meghatározni, probléma esetén vészjelet is tud adni. A part mentén fog evezni, minden este ott is alszik, a part menti helyeken a GSM-hálózat is jól működik. "Előbb-utóbb biztos fogok találni olyan helyet, ahonnan tudok üzenni, vagy ahol el lehet engem érni. Az expedíció honlapján a www.kajakkaleuropakorul.hu-n két- három naponta friss hírekkel, képekkel és pozícióm megjelölésével fogok jelentkezni" - jegyezte meg.
Az étkezésről elmondta, hogy nagyjából 4-5 napi élelmiszert tud magával vinni, az ivóvízpótlás lesz a nehezebb, ahogy melegszik az idő. "Minimum napi három liter vízre lesz szükségem" - magyarázta.
A sportoló az útra különösebben nem készült fel, rendszeresen eljárt evezni és arra figyelt, hogy a tenyere megerősödjön annyira, hogy ne vérhólyaggal induljon útnak. "Ahogy a szervezetem megengedi, úgy fogok egyre jobban felgyorsulni, ha úgy érzem pihennem kell, pihenni fogok, nincs rajtam semmilyen rekord-kényszer" - fejtette ki.
Végvári Tamás tizennyolc évvel ezelőtt kajakozott már Dél-Amerikában, a Tűzföldön, a Horn-fok közelében és Norvégia fjordjaiban is. Majd a Vadvízi Egyesület alapító elnökeként, oktatóként és túravezetőként bejárta Európa vadvizeit Ukrajnától Korzikáig, de a Himalájában is kajakozott már.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?