Továbbjutott az Oklahoma City és az Indiana

<p>Az Oklahoma City Thunder és az Indiana Pacers is bejutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-döntőjébe, előbbi a Los Angeles Clipperst, utóbbi pedig Washington Wizards együttesét búcsúztatta 4-2-es összesítéssel.</p>

A főcsoport-elődöntők hatodik felvonásán az Oklahoma City legjobbja ezúttal is az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Kevin Durant volt, aki 39 ponttal és 16 lepattanóval járult csapata sikeréhez. Durantnek ez már a kilencedik harminc pont feletti mérkőzése volt a rájátszásban, ráadásul átlagban 31,5 pontot szerzett, ennél jobban az NBA történetében csak a legendás Michael Jordan (34,2) és Allen Iverson (33,3) teljesített a rájátszásban.    Az Oklahoma City - amely az elmúlt négy évben harmadszor jutott a nyugati főcsoport döntőjébe - most az alapszakasz-győztes San Antonio Spursszel találkozik majd.    Keleten az Indiana Pacers ezúttal is kiváló védekezésének köszönhetően nyert a Washington otthonában, így sorozatban második alkalommal játszhat főcsoport-döntőt, amelyben akárcsak tavaly, most is a címvédő Miami Heat lesz az ellenfele.    Főcsoport-elődöntők, 6. mérkőzések:Kelet:Washington Witards-Indiana Pacers 80-93A párharcot 4-2-re nyerte az Indiana. Nyugat:Los Angeles Clippers-Oklahoma City Thunder 98-104A párharcot 4-2-re nyerte az Oklahoma City.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?