Tóth: „Minden tökéletes volt”

Az 50 km-es gyaloglás világbajnoka az aranyéremmel a nyakában tért haza, és ahogy mindig, most is türelmesen válaszolgatott a sajtó kérdéseire. Mi volt a legnagyobb öröme a hazaérkezéskor?Nagyon boldog voltam, hogy az én három csajom, a feleségem és a két kislányom is eljött elém Pozsonyba Besztercebányáról. Nem gondoltam, hogy már itt találkozom velük. És bár mindig szívesen beszélgetek a kollégákkal (Matej Tóth újságírást végzett – a szerk. megj.), azért a sajtótájékoztatónál nagyobb öröm, hogy magamhoz ölelhettem a kis családom. A könnyeim is kicsordultak. Mikor kezdte Pekingben érezni, hogy ez most az ön versenye lehet?Az első pillanattól fogva jól éreztem magam, pedig előzetesen kicsit aggódtam. Nyolcadik alkalommal utaztam a Távol-Keletre, és eddig mindig volt valami gondom, vagy az átállással, vagy az éghajlattal. Elég szabályos napirendem és bioritmusom van, és most ezt kellett megbontanom, hiszen közép-európai idő szerint éjjel fél kettőkor kezdődött a verseny. De ezúttal minden tökéletes volt. Már a bemelegítéskor tudatosítottam, hogy nem érzek semmi rossz dolgot, és ahogy korábban is mondtam, tisztában voltam vele, hacsak nem fogok ki valami katasztrofális napot, akkor a saját kezemben-lábamban lesz a verseny. Mi sem gondoltuk, hogy már a 3-4. kilométernél az élre állok, de ez most így jött ki. Nem riadt meg a gondolattól, hogy gyakorlatilag az egész verseny alatt egyedül kell vezetnie a mezőnyt?Nem, meg sem voltam lepődve. Lassú iramban kezdődött a verseny, nem volt miért várnom a többiekre, a saját tempómat akartam menni. Eleve így terveztem, csak azt nem tudhattam előre, hogy ez a mezőny élén lesz, és nem mondjuk a vezető csoport mögött. Minimális aggodalom volt bennem amiatt, hogy vajon a bírók mit szólnak a technikámhoz, hogy nem korai-e még így megmutatnom magam. Ez főleg azért merült fel bennem, mert áprilisban egy portugáliai versenyen kicsit furcsa körülmények között diszkvalifikáltak a szabálytalan stílus miatt. De hamar megnyugodhattam, egy-két kör után a bírók már rám sem néztek. Közvetlenül a verseny után azt nyilatkozta, még akár gyorsíthatott volna is.Igen, nem gyalogoltam a határon. A pulzusom végig 159-160 körül volt, miközben 165-ig elmehettem volna. Tehát ha gyorsítanom kellett volna, képes lettem volna rá. Egyébként a pulzusszámot az érzelmi feldúltság is megemelheti, edzéseken például van egy pulzusszámom, de ha csak elképzelem, hogy most versenyen vagyok, máris néggyel-öttel megugrik. Éppen ezért, főleg a verseny első kétharmadában, igyekszem a hangulatot nem túlságosan közel engedni magamhoz. Mire gondolt az utolsó kilométereken, amikor már tudta, hogy világbajnok lesz?Nem elemeztem pályafutásom mérföldköveit, vagy ilyesmi. A szeretteimre gondoltam, elsősorban a három csajomra, a szüleimre, és azokra a családtagjaimra, akik már nincsenek velünk. Mit érzett abban a pillanatban, amikor átszakította a célszalagot?Csodálatos érzés volt. Öröm, eufória… Azt hiszem, ez látszott is rajtam. Amikor visszanéztem magam egy felvételen, nem is akartam elhinni, hogy ez én vagyok. De minden mosoly, minden önfeledt mozdulat spontán és természetes volt, bennem voltak ezek az érzések, és valahogy ki kellett adnom magamból őket. A tavalyi zürichi Eb is csodálatos volt, ahol ezüstérmes lettem, de most hatványozódott minden, hiszen világbajnok lettem. El sem tudom képzelni, mi lenne, ha Rióban is sikert érnék el, fogalmam sincs, mit művelnék abban a stadionban. Hány gratulációt kapott?Régebben mindig megszámoltam, de most olyan sokat kaptam, hogy egyszerűen nem volt módom. Akinek még nem írtam vissza, azt biztosítom róla, hogy hamarosan megteszem. Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy szurkolt nekem. Nagyon sokat jelentett számomra Andrej Kiska köztársasági elnök gratuláló üzenete, de Miroslav Lajčák külügyminiszter is nagyon szép, őszinte szavakat írt. A helyszínen gratulált Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség újonnan megválasztott elnöke, ezt is nagyon nagyra értékelem. Tisztában van vele, hogy címvédő világbajnokként a riói olimpia előtt mindenki újra érmet fog várni öntől?Rió nagyon közel van, egyúttal mégis nagyon távol. Most is nagyok voltak az elvárások, hiszen favoritként utaztam a vb-re, és azt hiszem, elég jól megbirkóztam a helyzettel. Az a fő, hogy a felkészülés alatt egészséges legyek, hogy az egész felkészülés legalább olyan jól sikerüljön, mint idén. Ami pedig a nyomást illeti: a széles nyilvánosság elvárásai semmivel sem nagyobbak, mint a saját elvárásaim.