Tóth halhatatlan lett

Matej Tóth tavaly a pekingi vb-n ért fel először a csúcsra, akkor fölényesen nyert, szinte az első méterektől vezetett. Akkora volt az előnye, hogy még az is belefért, hogy verseny alatt elugorjon a mellékhelyiségre, aminek köszönhetően olyan lapok címlapjára is került, amelyek máskor nem foglakoznak atlétikával.

Akkor mindenki úgy gondolta, ő az olimpia egyik fő favoritja.

Sokat kínlódott

A februári dél-afrikai edzőtáborban azonban ínsérülést szenvedett, és sokáig kínlódott vele. Áprilisban már azt nyilatkozta, a lába már rendben van, csak fejben kell valahogy átállnia, hogy ne gondoljon mindig rá.

A római csapat-vb-t, ahol 20 km-en indult volna, ki kellett hagynia, idén csak egy három- és egy ötkilométeres versenyt abszolvált.

Júniusban pedig egy edzés után úgy érezte, nincs értelme erőltetni az olimpiát, a lába nem az igazi. „Nyolc hete még azt mondtam volna, ötven-ötven az esélye, hogy egyáltalán itt leszek” – vallotta be utólag.

Nem hagyta magát

Pénteken a pontali tengerparton kiderült, jól döntött, hogy mégsem hagyta magát. Roppant izgalmas versenyen végig a saját tempóját mente, pedig egyszer a francia Yohann Diniz, később az olimpiai címvédő ausztrál Jared Tallent ugrott meg a mezőnytől. Tóth zsenialitása éppen abban rejlik, hogy ilyenkor sem esik pánikba, és nem kezd el rohanni az ellenfelek után. Figyeli a saját érzéseit, adatait, és a pontosan kiszámolt terv szerint halad.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"243835","attributes":{"alt":"","author":"SITA-felvétel","class":"media-image","height":"3283","style":"width: 600px; height: 420px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"4687"}}]]

Diniz drámája

A világcsúcstartó Diniz versenye drámát hozott. Harminchárom kilométeren át vezetett, az előnye már másfél perc volt. Akkor azonban megállt, úgy látszott, rosszul van, fel kell adnia a versenyt. Ám amikor az addig második helyen álló kanadai Evan Dunfee beérte, és megveregette a vállát, újra elindult. Bár az élmezőnytől leszakadt, nem adta fel, egyszer összerogyott, de felállt, és folytatta. Végül nyolcadik lett.

Tallent kontra Tóth

A 40. kilométernél Tallent állt az élre, őt a japán Arai követte 4 másodperc hátránnyal, majd Tóth jött 7 másodperces lemaradással. Tallent fokozni is tudta a tempót, a boly leszakadt tőle, és az ausztrál 23 másodperces előnyre tett szert. Hat kilométerrel a cél előtt Tóth és Arai fél perccel volt lemaradva az éllovastól, és kilenc másodperc volt az előnyük az üldözőikkel szemben. Itt Tóth fokozatosan kezdte leszakítani Arait, a 45. kilométerig nyolc másodpercet lefaragott a Tallenttel szembeni hátrányából. A következő kilométernél újabb hat másodperccel csökkentette a hátrányt, 3 kilométerrel a cél előtt 16 másodperc volt a lemaradása. Az utolsó előtti körben már csak hat másodperccel volt előtte Tallent.

Fordulópont

Tóth valamivel több, mint két kilométerrel a cél előtt érte be ellenfelét, az utolsó körre két másodperces előnnyel fordult. Egyértelmű volt, az ausztrál nem taktikázott, nincsenek már erőtartalékai. Tóth ezzel szemben nagyszerű ritmusban haladt, s míg a verseny közepén néhányszor fájdalmasan grimaszolt, most már szinte kisimult arccal, a várható olimpiai bajnoki címtől mámorosan rótta a kilométereket.

Az utolsó száz méterre – amikor már majdnem húsz másodperc volt az előnye Tallent előtt – zászlót is kapott, körbenézett, és begyalogolt a halhatatlanságba.

Zászlóba burkolózva

„A szeretteimre gondoltam. Ők ugyanúgy megérdemlik ezt a diadalt, mint én. Igaz, hogy én tapostam végig ezt az 50 km-t, de ők pedig mellettem állnak, és egész életemben támogattak. Azokra is gondoltam, akik már nincsenek velünk…” – mondta kissé meghatottan Tóth, aki a szlovák zászlóba burkolózva állt az újságírók elé.

„Amikor az utolsó frissítőpontnál hátranéztem, és láttam, mekkora előnyöm van, már tudtam, hogy nem fogok összeesni, és hogy meglehet az arany” – felelte a 33 éves gyalogló a kérdésre, mikor kezdte elhinni, hogy ő lehet a győztes. Tóth végül 3:40:58-as idővel teljesítette az 50 kilométert.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243836","attributes":{"alt":"","author":"SITA-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]

Egy generáció sikere

Peter Korčok, a Szlovák Atlétikai Szövetség elnöke és a szlovák olimpiai küldöttség vezetője is elérzékenyült Tóth győzelme láttán. „Egy csoportban edzettünk Maťóval, ez egy egész generáció sikere. Mindannyian úgy érezzük, mintha kicsit mi is nyertünk volna” – fogalmazott Korčok, aki egyébként Tóth sógora.

„Megérdemlik!”

Tóth mindig készségesen nyilatkozik a sajtónak, hiszen maga is újságírást végzett, és pályafutása befejeztével ezzel is akarna foglalkozni. Az angolul érkező kérdésekre is válaszolt a mixzónában. „Mit szól hozzá, hogy nincsenek itt az orosz atléták?” – faggatta az olimpiai bajnokot egy kolléga. „Megérdemlik!” – vágta rá Tóth, aki a nemzetközi szövetség sportolói bizottságának tagjaként is a sport megtisztításáért harcol. Bővebben már nem fejthette ki a véleményét, mert már vitték is a virágátadó ceremóniára.

Az érmet riói idő szerint péntek este kapja meg az Olimpiai Stadionban, több tízezer ember szeme láttára. Az aranyat Danka Barteková, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja adja át.

A taktika volt a kulcs

A tűző riói nap alatt Tóth győzelmének titka a kiváló taktika volt. „Nem engedhettem meg magamnak, hogy reagáljak az ellenfelek szökési kísérleteire. Amikor Diniz meglépett a verseny elején, egy kicsit én is fokoztam a tempót, de máris felment a pulzusom, vagyis minél előbb össze kellett szednem magam, koncentrálnom, és a saját tempómat mennem” – magyarázta a nyitrai születésű versenyző. „Ez a verseny arról szólt, hogy végig kellett gürizni. Nem volt kifejezett krízisem, de az egész táv során keményen oda kellett raknom magam” – hangsúlyozta Tóth.

Nincs ehhez fogható

Ez volt Szlovákia első olyan nyári olimpiai aranya, amely nem vízi szlalomban született, és Tóth pályafutásának legnagyobb sikere. A kiváló gyalogló az 1988-ban, Szöulban 20 km-es gyaloglásban győztes Jozef Pribilinec nyomdokaiba lépett, sőt, talán túl is szárnyalta, mivel a maratoni versenyszámban diadalmaskodott. Nem túlzott, amikor így fogalmazott: „Nincs fogható ehhez az eredményhez. Ezzel elértem a sporthalhatatlanságot.”