Töröltetett góljáért fair play díjat kapott Klose

<p>Fair play-díjat kapott hazájában Miroslav Klose, a Lazio német válogatott labdarúgója, mert töröltette az olasz bajnokság ötödik fordulójában, a Napoli ellen szabálytalanul szerzett gólját.</p>

 

A rómaiak csatára a harmadik percben egy beívelés után kézzel továbbította közelről a labdát a kapuba. Csapattársai rögtön ünnepelni, míg a házigazda nápolyiak tiltakozni kezdtek, a 34 éves légiós pedig odament a játékvezetőhöz, aki aztán törölte a már megadott vezető gólt.    "A bíró megkérdezte tőlem, hogy kézzel értem-e a labdához. Bevallottam, hogy igen, ez volt a legkevesebb. Sok fiatal nézi a meccseinket a tévében, s nekik mi példaképek vagyunk" - indokolta utóbb őszinteségét a csatár.    "Ezért díjat érdemelne" - szögezte le a meccset 3-0-ra megnyerő hazaiak kapitánya, Paolo Cannavaro, aki csapattársaival együtt odament Kloséhoz a beismerés után, és átölelte őt.    Véleményét osztotta a német sportági szövetség is, amely kedden Berlinben ismerte el a sportszerű tettet. Klose - aki este, a svédek elleni világbajnoki selejtezőn 126. alkalommal öltheti magára a német válogatott mezét - egyszer már korrigált saját kárára bírói ítéletet: 2005 áprilisában, még a Werder Bremen futballistájaként nem volt hajlandó elvégezni egy igazságtalanul befújt büntetőt. Gesztusáért akkor is fair play díjat kapott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?