<p>Ma este Bázelban vívja 20. profi mérkőzését Kovács Tamás, azaz Tomi Kid. A galántai ökölvívó a francia Alpay Kobal ellen lép szorítóba, aki a több mint 800 nevet tartalmazó világranglistán a harmadik százban szerepel.</p>
Tomi Kid nyerni akar
Eddigi 24 meccséből nyolcat nyert meg, kétszer pedig döntetlenezett.
„Több lehetséges ellenfél szóba jött, a svájci menedzsment végül Kobalt választotta. Szívós ökölvívó, nem könnyen adja meg magát. Pont jó lesz felhozó ellenfélnek, hiszen ellene aktívan kell bokszolnom, táncolnom kell a ringben” – mondta a százszázalékos mérleggel rendelkező Tomi Kid.
A WBF szervezet egykori világbajnoka és a WBO szervezet volt Európa-bajnoka csaknem egyéves kihagyás után bokszol újra, a meccset hatmenetesre tervezik. Tomi Kid egy új ütéssel is meg akarja lepni ellenfelét. „A hagyományos balfelütés mellett most a másik oldalra is gyakorlom a mozdulatot. Először színész barátomon, Martin Mňahončákon próbáltam ki, a múlt heti bemutatómeccsünkön – mondta nevetve az ökölvívó. – Testileg és lelkileg is remekül érzem magam. A kilenchetes kisfiam rengeteg pozitív energiát ad nekem, az edzéseken pedig már nem emelgetek súlyokat, a saját súlyomat használom, úgy érzem, ez sokkal jobbat tesz nekem, mint a korábbi tréningek”.
Kovács kézsérülése, amely miatt kihagyásra kényszerült, már teljesen rendbe jött. „Nem érzek fájdalmat, és ami szintén nagyon fontos, hogy fejben is rendben vagyok. Nagyon várom már a mérkőzést, és természetesen nyerni akarok!” – zárta magabiztosan Tomi Kid.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.