Tokió 2020 – A sportolók több mint 80 százaléka lesz beoltva

Tokió 2020

A július 23-án kezdődő tokiói olimpián szereplő sportolók több mint nyolcvan százaléka oltott lesz a koronavírus ellen – számolt be róla a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra (NOB) hivatkozva az insidethegames portál.

Az ötkarikás hírekre specializálódott honlap Christophe Dubit, a NOB illetékes ügyvezető igazgatóját idézi, miszerint a legutóbbi adatok szerint az olimpikonok 74 százalék volt már beoltva, és ez a szám másfél hónap múlva meghaladja majd a 80 százalékot.

Dubi jelezte, becslésről van szó, mert még több sportágban nem dőlt el véglegesen, kik indulnak Tokióban. Ugyanakkor minden ország olimpiai bizottságával, illetve a sportolókkal tartják a kapcsolatot, hogy a NOB tud-e segíteni az oltakozásban.

Japánban a lakosság csupán 3,9 százaléka kapott oltást a Covid-19 ellen – körülbelül 4,9 millió ember –, és a szervezők keményen dolgoznak azért, hogy az olimpia ne veszélyeztesse a japánok egészségét. Az országot eddig elkerülte a járvány nagy hulláma, ezzel együtt több mint 760 ezer megbetegedést és 13 600-nál is több halálesetet regisztráltak. Tokióban és más prefektúrákban továbbra is egészségügyi vészhelyzet van érvényben június 20-ig.

A rendezést nagyon sokan ellenzik a szigetországban attól félve, hogy a pandémia miatt növekedni fog az esetszám és leterhelt lesz az egészségügyi rendszer.

A tokiói olimpiát eredetileg tavaly bonyolították volna le, de a járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?