Tíz seishines elsőség a Kovács-emlékversenyen

karate

Ötödször volt Kovács Kata Zsófia-emlékverseny a keszegfalvai központú Seishin Karateklub Gáláján, amely a minap zajlott Dunaszerdahelyen.

Összesen három ország 170 versenyzője nevezett, ötvenen, főleg kezdők a vendéglátó klubból, s közülük tízen végeztek az első helyen. „Különösen két győztesünk a haladók között, a dunaszerdahelyi Bíró Bendegúz és a keszegfalvai Sárai Csongor versenyzése érdemel említést. Bendegúz a különdíjamat is megkapta, mert a legkitartóbb klubtag Dunaszerdahelyen, és a versenyen is első helyet ért el – értékelt lapunknak Markovics János klubelnök, a Szlovák Shinkyokushin Karateszövetség elnöke, aki napokkal a gála előtt jelentős elismerésben részesült azzal, hogy Lengyelországban a WKO-világszervezet illetékes bizottsága előtt sikeresen levizsgázott, és 4. danos Senseiből 5. danos Shihan, vagyis Mester lett. Ő az első, aki Dél-Szlovákiából ilyen rangos minősítést szerzett. – Ez jogokat ad, kiváltsággal jár, területi vezető lettem, és 3. danig vizsgáztathatok.”

A verseny küzdelmei három tatamin zajlottak, nagyon lelkesen harcoló gyerekekkel, színvonalas csatákkal, s végül mindenki elégedetten távozott, mert fél nap alatt leperegtek az események, s elkelt a gazdag éremkollekció.

Kovács Kata Zsófia, a Seishin Karateklub ekecsi versenyzője volt. 2016-ban mindössze 16 éves korában a martosi táborban érte a halál. Azóta évente gálával is őrzi a klub emlékét, hiszen fél életét a karatéval töltötte, és kitartása példamutató volt a többi karatéka számára is. A versenyen édesanyja is szólt a jelenlévőkhöz. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek, akit megőrzünk szívünkben, az örökké élni fog!” – zárta mondandóját.

Seishines elsőségek Dunaszerdahelyen – kezdők: Bartalos Liza, Csölle Kincső, Sallay Mátyás, Kubicska András, Hansen Axel (Dunaszerdahely), Tercs Máté (Ekecs), Laboda Lili, Papp Alex (Keszegfalva; haladók: Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely), Sárai Csongor (Keszegfalva).

Előtte a Debrecen-kupán jártak a Seishin Karateklubból, s 4 ország 340 indulója között a keszegfalvai Sárai Csongor (U14) duplázott a dobogón, hiszen küzdelemben (50 kg) a második, formagyakorlatokban a harmadik helyen végzett a színvonalas viadalon. Még egy érmese volt a klubnak, az ekecsi Vígh Lara, aki a 60 kilósok küzdelmében állhatott a dobogó harmadik fokára. „Sárai Csongor szépen bemutatva a formagyakorlatokat az elődöntőig, az edzői utasításokat betartva pedig küzdelemben a döntőig menetelt, ahol éppen csak alulmaradt. Vígh Larának jó gyakorlási lehetőség volt ez a verseny. Sajnos győznie nem sikerült, de sok tapasztalattal lett gazdagabb, akárcsak többi klubtársa Debrecenben” – tájékoztatta lapunkat Markovics

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?