Titanilla Tallinnból tudósít: fütyült a közönség Sebestyén pontjai láttán

Tallinn |

<p>Nem túl gyakran fordul elő, hogy egy zömében oroszok alkotta közönség fütyül, mert valaki nem előzte meg az élen álló orosz versenyzőt.</p>

A tallinni műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság női rövidprogramja során azonban a nézők hangosan tiltakoztak Sebestyén Júlia pontszámai ellen – a tizenhatodik Európa-bajnokságán jégre lépő magyar korcsolyázó hibátlan rövidprogramot futott, mégis csak a hatodik helyről várhatja a folytatást.

A helyzet kísértetiesen emlékeztet a tavalyi, helsinki kontinensviadalra, ám Sebestyén ezúttal nem hagyta, hogy elrontsák a kedvét: „Ez az utolsó szezonom, elhatároztam, hogy nem érdekelnek a pontok. Tiszta programot szerettem volna futni, ez sikerült, nagyon örülök neki” – nyilatkozta lelkesen.

Az élen a kétszeres Európa-bajnok Carolina Kostner áll, aki sok-sok elrontott program után az Eb-n azt nyújtotta, amit korábban megszokhattunk tőle. „Boldog vagyok, hogy végre sikerült jól futnom” – mondta megkönnyebbülten a 2007-es világbajnok, mert számára nemcsak az Európa-bajnoki érem, hanem az olimpiai részvétel is a tét. Az olaszoknak ugyanis csak egy vancouveri kvótájuk van – éppen azért, mert Kostner még az első tízbe sem került be a tavalyi világbajnokságon.

Az ötkarikás részvételért folyik a harc a finn lányok között is – hárman vannak, de Vancouverbe csak ketten mehetnek. Hogy melyikük marad végül otthon, az már a rövidprogram után eldöntöttnek látszik: Kiira Korpi a második, a címvédő Laura Lepistö a harmadik helyen áll a kűr előtt, míg Susanna Poykiö két ugrást is elrontott, s csak a 18. helyen áll.

Magabiztosan korcsolyázott viszont a szlovák Ivana Reitmayerová, aki tavaly meglepetésre 11. lett a kontinensviadalon, a vb-n pedig a vancouveri részvételt is kiharcolta. „A célom Tallinnban is csak az, hogy bejussak a kűrbe. Nincsenek eltúlzott álmaim, de remek érzés, hogy sikerült olyan programot futnom, amilyet elterveztem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?