Tigris-kupát rendeztek Vajánban

Tigris-kupa

Egy különleges asztalitenisz-verseny, az I. Tigris-kupa zajlott nemrég az Ung-vidéki Vajánban, a helyi sport-egyesület szervezésében.

A régi idők felelevenítéseként ugyanis minden versenyző csak úgynevezett kopogós ütővel – amely kemény fából készült, és mindkét oldala vékony műbőrrel van bevonva – indulhatott. Erre az érdekes sporteseményre, amelyre 17-en jelentkeztek, a 3. és 4. ligában szereplő hazaiak mellett a szintén a 3. ligában érdekelt csicseri, illetve a 4. ligában játszó tőketerebesiektől érkeztek pingpongozók.

A játékosokat három négyes és egy ötfős csoportba sorolták, amelyekből az első két helyezett jutott tovább, akik aztán a kieséses szakaszban folytathatták. De akiknek ez nem sikerült, azok is játszhattak még a fennmaradó helyezésekért. Két győztes szettig tartott egy-egy mérkőzés, egy szett 15 pontig. Érdekesség volt a sárga labda használata, amelyet a játékosok szettenként egyszer vethettek be – amennyiben sikeresek voltak, ezzel két pontot szerezhettek.

A versenyfeltételekhez legjobban a hazai Krajnyik Zsolt alkalmazkodott, aki a döntőben nagy csatában kerekedett felül a szomszédvárat képviselő csicseri Sukály Leventén (2:1). A 3. helyért ugyancsak csicseri–vajáni párharcot rendeztek, amelyből szoros mérkőzést követően az előbb említett község játékosa, Molnár Norbert került ki győztesen, Radoslav Luco feletti 2:0-s diadalával. Az alsóház bajnoka a vajáni Franko Gyula lett.

„Először is köszönetet kell mondjak minden résztvevőnek azért, hogy fel merte vállalni ezt a szokatlan, nem mindennapi megmérettetést. Ami pedig engem illet, meglepődtem a tornagyőzelmemen. Két-három játékost is jóval esélyesebbnek tartottam. Úgy látszik, most én tudtam leginkább ráérezni az ütőre, s felvenni a játék ritmusát. Győzelemeimhez természetesen egy jó adag szerencse is kellett – nyilatkozta lapunknak Krajnyik, aki egyben a Vajáni Asztalitenisz Sportegyesület elnöke is. – Jövőre mindenképpen folytatni szeretnénk, ugyanilyen feltételekkel, a játékosok is jelezték ezt a szervezők felé. Ezzel a pingpong szó emlékét is őrizni szeretnénk, ugyanis ezt használták az asztalitenisz kifejezés 1952-es megjelenéséig a sportág megnevezésére. Ezért is választottuk a régi fajta pingpongütőket. A torna elnevezése az egyesületünk nevéből – TTC Vojany Tigers – adódott.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?