Teniszcsillagok Haitiért

Melbourne |

<p>Több mint 128 ezer eurónak megfelelő adományt gyűjtött össze a svájci Roger Federer és hét másik teniszcsillag vasárnap a haiti földrengés károsultjainak javára Melbourne-ben az ausztrál nyílt teniszbajnokság kezdete előtt egy nappal.</p>

A 15 ezer férőhelyes nézőtér zsúfolásig megtelt a bemutató mérkőzésekre. A nézőknek 10 ausztrál dolláros belépődíjat kellett fizetniük, s a lelátón egyéb adományokat is gyűjtöttek, aminek eredményeként a végén több mint 200 ezer ausztrál dollár gyűlt össze.

Az ötletgazda, tizenötszörös Grand Slam győztes Federer mellett a sportág olyan kiválóságai léptek pályára, mint Rafael Nadal, Serena Williams, Novak Djokovic, Andy Roddick, Kim Clijsters, Lleyton Hewitt és Samantha Stosur.

A versenyzők a bemutató alatt mikrofont viseltek, játékuk mellett megjegyzéseikkel is szórakoztatták a közönséget.

Federer azzal indokolta kezdeményezését, hogy Ausztrália ugyan távol esik a karibi országtól, de a teniszrajongók népes családja ezzel ki tudta fejezni együttérzését a haiti néppel.
A keddi földrengés több tízezer halálos áldozatot követelt, másfél millió embert pedig hajléktalanná tett Haitiban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?