Távolodó karaván

Budapest. A MOL Rt. bízik abban, hogy a Baumgartner Zsoltba fektetett eddigi támogatás nem vész kárba, így a 22 éves versenyző indul az idei Forma-1-es világbajnokságban – közölte a tegnapi tárgyalásokon a céget képviselő Szórád József ügyvezető igazgató.

Budapest. A MOL Rt. bízik abban, hogy a Baumgartner Zsoltba fektetett eddigi támogatás nem vész kárba, így a 22 éves versenyző indul az idei Forma-1-es világbajnokságban – közölte a tegnapi tárgyalásokon a céget képviselő Szórád József ügyvezető igazgató. A MOL támogatja Baumgartner Zsolt F-1-es versenyen való részvételét, mihelyst a garanciális kérdések tisztázására sor kerül.

A MOL Rt. február 29-ig fenntartja szponzorációs szándéknyilatkozatát. A sajtótájékoztatón Szórád József elmondta, hogy 150 millió forintot érne, ha a versenyző legalább tíz Forma-1-es futamon célba érkezne. A MOL számára reklám szempontjából leginkább az idei világbajnokság első négy, valamint a későbbi európai – köztük a hungaroringi – viadalok élveznek elsőbbséget. További pénzügyi támogatást jelentene, ha a pilóta pontot, vagy pontokat szerezne. – Az össztámogatás nagyon jó esetben akár a 4-500 millió forintot is elérhetné – jegyezte meg.

A versenyző menedzsmentje nem tudja elfogadni a MOL Rt. csütörtöki, visszavonhatatlannak minősített szponzorációs szándéknyilatkozatát, ami azt jelenti, hogy a december 23-án megkötött szerződés ellenére Baumgartner Zsolt valószínűleg nem indulhat a Minardi-Cosworth-szal a március 7-én Melbourne-ben kezdődő Forma-1-es világbajnokságon.

„A MOL Rt. számunkra váratlan és kedvezőtlen döntése után minimális esély maradt arra, hogy Baumgartner Zsolt idén Forma-1-es versenyző legyen, de a menedzsment természetesen az utolsó pillanatig bízik abban, hogy sikerül olyan partnereket találni, melyek segítségével előteremthető a hiányzó összeg” – többek között ez áll a pilóta menedzsmentje által kiadott közleményben.

A Baumgartner Teamnek elvileg tegnap már 2 millió dollárt kellett volna átutalnia a Minardi számlájára, igaz, a 2003. december 23-án megkötött szerződés egyhetes késést még megenged. Az MTI értesülése szerint a menedzsment az összeget csütörtökön nem küldte el a Forma-1-es istállónak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?