Tardoskeddi diadal a csúcstalálkozón

sagiak
Ipolyság/Tardoskedd |

Gólokban bővelkedett a nyugat-szlovákiai VI. fociliga MEVA liga keleti csoportjának ipolysági csúcstalálkozója, melyen a trónkövetelő tardoskeddiek 4:2-es győzelmükkel három pontot zsákmányoltak az éllovas hazaiak otthonában.

A győztes alakulat folytatta parádés veretlenségi sorozatát és a hatpontos párharc lefújását követően átvette a vezetést a tabellán.

„Specifikus mérkőzés volt a javából. Nem voltunk rosszabbak, mégis az ellenfél sikere került a krónikába. Egyéni hibáinkat könyörtelenül megbüntették. Öt hibánkból négy gólt szereztek. Hamar vesztésre álltunk, majd további két gólt kaptunk. A szünetben felemeltem a hangom az öltözőben, feltüzeltem védenceimet. A második félidőt jól kezdtük, kétszer is betaláltunk, akartunk, de egyenlítésre nem futotta. Nekem úgy tűnt, hogy a gólok megviselték a fiúkat, a hajrában pedig már az erőnk is fogytán volt. Egyébként a tardoskeddiek erős ellenfélnek bizonyultak, jó teljesítményt nyújtottak. Kiváló játékoskerettel rendelkeznek. Vereségünk ugyan csalódást keltett, de ilyen a foci” – nyilatkozta a párharcról Urblík József, a vendéglátók rutinos trénere.

Az őszi tardoskeddi és a hazai vereség után eldőlt-e a bajnoki cím sorsa? „A folytatásban mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszaszerezzük a tabellaelső pozícióját. Az ellenfél játékerejére, formájára, a konkurenciára való tekintettel az ezüstérem is fényesen csillogna” – latolgatta az esélyeket az egykori gólvágó.

A vendégek jól kezdtek, az első félidőben háromszor is betaláltak a hazaiak kapujába. „A számunkra rendkívül fontos mérkőzést megelőző héten mentálisan és taktikailag is alaposan felkészültünk ellenfelünkből. Kielemeztük erősségeiket, megvitattuk, hol sebezhetők. Az első félidőben érezhetően megleptük őket. Nem tudtak kibontakozni, leginkább szögletrúgásokból veszélyeztettek. A másik félidő elején alábbhagyott a figyelmünk, az ipolyságiak lefaragtak hátrányukból. Egyórányi játék után már csupán egy góllal vezettünk. Ismét rákapcsoltunk, előnyünket megőriztük, a hajrában növeltük. Az üresjáratot leszámítva elégedett vagyok a kollektíva teljesítményével. Mindenki odatette magát. Egyébként a mérkőzés színvonala a IV. ligás mércét is megütötte” – fogalmazott a győztes csatát értékelve Michal Podlucký, az új listavezető játékosedzője, aki nem titkolja: a bajnoki cím elhódítása a céljuk. „A községben nevelkedett (foci)nagyságokra, a tradícióra, a körülményekre való tekintettel nem is lehet más célunk, mint a felsőbb osztályba való kerülés. Ennek érdekében a tavaszi idény folytatásában hasonlóan nívós produkcióra, újabb győzelmekre lesz szükség” – nyomatékosította az elvárásokat Michal Podlucký.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?