<p>Talmácsi Gábor biztos benne, hogy hamarosan, egy-két versenyen belül visszatér a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyébe és bízik menedzserében, Stefano Favaróban, aki jelenleg a hétvégi Francia Nagydíj helyszínén tárgyal a lehetőségekről.</p>
Talmácsi biztos a visszatérésben
A 125 kcm-es kategória 2007-es világbajnoka pénteki budapesti sajtótájékoztatóján boncolgatta a Balatonring Teammel történt hétfői, csütörtökön bejelentett szerződésbontásának részleteit, melyre elmondása szerint legfőképp az elmúlt időszak feszültségei okozta lelki teher miatt kényszerült.
Az egyoldalú szerződésbontással kapcsolatban Szilágyi István ügyvéd elmondta: a Talmácsi és az Aspar Team között létrejött, 2007 decemberi megállapodásban szerepel, hogy a csapat két RSA Apriliát garantál a magyar motorosnak, márpedig a kontraktusban az egyoldalú szerződésbontás lehetőségének okai között ennek felrúgása első helyen szerepel. Talmácsi és menedzsmentjének másik kifogásával kapcsolatban jelezte: a magyarországi médiajogok a szerződés szerint Stefano Favaro cégét, a Faster Managementet illetik, ennek megváltoztatására akkor lett volna lehetőség, ha Talmácsival és a céggel is egyeztetnek, és megállapodás születik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.