Tagadta bűnösségét K. Zoltán az újabb bundaügy első tárgyalásán

Budapest |

<p>Tagadta bűnösségét K. Zoltán és L. Mátyás első-, illetve másodrendű vádlott a kedden megkezdődött újabb bundaügy első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.</p>

A vád szerint K. Zoltán és 20 társa alkalmanként és személyenként 1000-10 000 euró közti vesztegetési pénzért befolyásolta magyar labdarúgó bajnoki és ligakupa-mérkőzések eredményét, a gólok számát 2008 és 2010 között.    A vádbeli cselekmények elsősorban a Diósgyőr és az akkor szintén élvonalbeli Siófok labdarúgócsapatához kapcsolódnak. A vádlottak között van az egyik csapat akkori vezetőedzője, A. Zoltán is, aki a vád szerint volt, amikor elfogadta és volt, amikor elhárította az ajánlatot.    A vádpontok többnyire arról szólnak, hogy egyes vádlottak megkeresték valamelyik csapat néhány játékosát, hogy rávegyék őket néhány ezer euróért egyes mérkőzések manipulálására, majd a vesztegetők a végeredmény előzetes ismeretében bízva fogadásokat kötöttek a megbundázott meccsekre.    A kedden ismertetett terjedelmes vádirat szerint a futballisták megszegték többek között munkaszerződéseiket, melyekben vállalták, hogy az elvárható szakértelemmel és hozzáállással végzik feladataikat, továbbá a munka törvénykönyvében foglalt jóhiszeműség és az MLSZ versenyszabályzatában rögzített tisztesség követelményét és a FIFA fegyelmi kódexének jogtalan haszonra és etikátlan mérkőzésbefolyásolásra vonatkozó rendelkezéseit.    A vádpontok között több olyan is van, ahol a manipulálásra irányuló megbeszélések, megállapodások ellenére végül a mérkőzés befolyásolására és pénzátadásra nem került sor, előfordult az is, hogy egy élvonalbeli klub résztulajdonosa az ügyészség szerint csapata bennmaradása érdekében próbált vesztegetni, továbbá nem csak első osztályú csapatok szerepelnek a vádiratban, hanem például a Ladánybene, a Kaposvölgye és a Baja is.    Kedden a más, hasonló ügyben előzetes letartóztatásban lévő első- és másodrendű vádlott tagadta a vádakat. K. Zoltán elsőrendű vádlott kérdésekre nem kívánt válaszolni, pár perces, előre megírt és felolvasott vallomása szerint az "ügyészség boszorkányüldözésének áldozata". Szóvá tette, hogy a nyomozás során egyesek furcsa módon elkezdtek emlékezni, gyanúsítottakból pedig tanúk lettek. K. Zoltán legmagasabb iskolai végzettsége 8 általános iskolai osztály, vagyonáról nem kívánt nyilatkozni.     A volt labdarúgó nem vitatta, hogy köze van a focihoz, sokat fogadott, "bolondja a játéknak, talán kicsit függő" és ennek kapcsán felvette a kapcsolatot játékosokkal is, de nem próbált meg befolyásolni senkit. "Fogadási csalásban soha nem vettem részt" - hangsúlyozta K. Zoltán, aki ellen ilyen vádak alapján összesen három büntetőper van folyamatban, továbbá egy nyomozásban is hasonló cselekményekkel gyanúsítják.    L. Mátyás másodrendű vádlott elmondta, hogy 14-15 éves korától volt igazolt labdarúgó, a vádbeli időszakban 4-5 év alatt 100 millió forintos nagyságrendű jövedelemre tett szert legális fogadásokból. A másodrendű vádlott az egyik vádpont kapcsán azt fejtegette, hogy a telefonbeszélgetésben elhangzó vesztegetési ajánlatot viccnek tekintette, de ha - mint mondta - ez bűncselekmény, ennyit elismer. A bíró jelezte, hogy a bizonyítás későbbi szakaszában sor kerülhet a rögzített beszélgetés meghallgatására.    Arra a bírói kérdésre, hogy "Önnek, mint sportolónak mennyire volt fontos a játék tisztasága?", L. Mátyás úgy válaszolt: "Nekem lényeges volt."    L. Mátyás ellen is több büntetőeljárás folyik bundaügyek miatt.    A vádlottak közül többnél is a vádbeli minősített vesztegetésért a törvény szerint akár tíz évnél hosszabb szabadságvesztés is kiszabható.     A következő tárgyaláson folytatódik a vádlottak meghallgatása. Az elsőfokú büntetőper várhatóan idén befejeződik.    A nemzetközi bundabotrány kapcsán 2013 májusában a magyar ügyészség összesen 45 fő ellen emelt vádat négy különböző vádirat alapján, ezek közül kedden kezdődött el a harmadik tárgyalása. A tavaly szeptemberben K. Zoltán és több társa ellen indult büntetőperben főként a REAC csapatához köthető cselekményeket vizsgálja a törvényszék.    Idén januárban kezdődött a második, milliárdos nagyságrendű sportfogadási csalássorozat ügyében büntetőper a törvényszéken egy, a hírek szerint hazájában fogvatartott szingapúri állampolgár és 11 magyar társa - köztük K. Zoltán és L. Mátyás - ellen. Abban az ügyben a vádhatóság szerint nemcsak magyar, de egy olasz élvonalbeli (Lecce-Lazio) meccset is elcsaltak többszázezer eurós vesztegetési pénzért, több millió eurós fogadási összeggel, és finn csapatoknál is próbálkoztak. Annak az ügynek a vádlottjai között van három játékvezető is, a manipulált meccsek között pedig voltak nemzetközi utánpótlás és barátságos felnőtt válogatott mérkőzések.    Egy további bundaügyben várhatóan a közeljövőben kezdődik a büntetőper a törvényszéken.A nemzetközi bundabotrány kapcsán német, finn és olasz hatóságok is indítottak eljárásokat. Andreas Bachmann bochumi ügyész korábban egy sajtótájékoztatón elmondta: 425 játékost, játékvezetőt és egyéb tisztségviselőt vesztegettek meg 380 meccsel kapcsolatban. A legtöbb gyanúsított Németországban van, a bűnszervezet legalább 8,5 millió eurós hasznot tehetett zsebre és 2,1 millió euró kenőpénzt fizetett ki. A megbundázott mérkőzések között volt az élvonalbeli bajnokik mellett világbajnoki és Európa-bajnoki selejtező, valamint két Bajnokok Ligája-meccs is. Friedhelm Althans, a bochumi rendőrség főfelügyelője szerint mindez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa.    Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója 2012 márciusában azt követően lett öngyilkos, hogy klubja több labdarúgóját őrizetbe vették.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?