Szoros meccs helyett csilizradványi gálázás

foci

A felbáriak előző fordulóbeli váratlan veresége igazi „hatpontos” mérkőzést vetített előre a csilizradványiak ellen, hiszen a tét az ezüstérem megszerzése volt a dunaszerdahelyi területi VII. fociliga 27. fordulójában.

Ennek reményében szép számú nézősereg látogatott ki a mérkőzésre, egyik fele végül elégedetten, a másik csalódottan távozott.

Jó iramban és harcosan kezdődött a mérkőzés, az első gólra a 15. percig kellett várni, igaz, az az edzőkapuban született. Viszont a 18. percben egy jobb oldali mintaszerű beadást a jó ütemben berobbanó hazai csatár izomból megfejelt: védhetetlen gól (1:0). A félidő vége felé megismétlődött ugyanez a támadás, csak ezúttal a beadást lábbal juttatták a kapuba (2:0). A hosszabbítás perceiben dőlt el végleg a 3 pont sorsa. A 47. percben egy mesteri kiugratás után újabb gólnak tapsolhattak a hazai szurkolók (3:0), majd ezt követően a vendégek egyik játékosa sorozatos reklamálásai miatt a kiállítás sorsára jutott.

A második félidőben igazi örömfocit mutattak be a csilizradványiak, és újabb három góllal terhelték meg az egyre inkább fáradó és enerválttá váló felbáriak kapuját, de akár még több találat is születhetett volna.

Elmaradtak hát a várt izgalmak, könnyed hazai siker született, és valószínűleg, bár még van hátra három forduló, az ezüstérem is gazdára talált. De azért lesznek itt még izgalmak…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?