Szocsi 2014 – szombati összefoglaló

<p>A lesiklásban hetedik Miklós Edit a szocsi téli olimpia szombati napján remek síeléssel a 15. helyen zárta a szuper-óriásműlesikló versenyt, amelyet az osztrák Anna Fenninger nyert meg.</p>

A 24 éves győztes - aki 2011-ben világbajnok volt szuperkombinációban - több mint fél másodperccel előzte meg a kifejezetten nehéz pályán második idővel célba érő háromszoros ötkarikás bajnok német Maria Höfl-Riescht, és ezzel pályafutása első olimpiai diadalát aratta. A pálya nehézségét jól mutatja, hogy a 49 indulóból 18-an nem is értek célba.     A szerdán lesiklásban hetedik, ezzel a magyar alpesi sízés történetének legjobb ötkarikás eredményét elért Miklós Edit megint nagyszerű teljesítményt nyújtva, a pálya nehezebb szakaszain is szépen síelve, 2.35 másodperces hátránnyal zárta a 15. helyen a versenyt.      "Szerettem volna megint a legjobb tízbe kerülni, de nem vagyok elégedetlen ezzel a hellyel sem. A pálya felső szakasza most sem sikerült jól, hibáztam azon a részen" - mondta az MTI-nek Miklós Edit, aki kedden még az óriás-műlesiklásban áll rajthoz.     A szám másik magyar indulója, Berecz Anna 28. lett.     "Engem nem zavart ez a nagy meleg, de a pálya végén, ahol nagyon sokan kiestek, talán túl óvatos voltam. Ahogy lesiklásban, úgy most is lehetett volna jobb a menetem, ezért nem vagyok elégedett az időmmel" - értékelt Berecz.     Heidum Bernadett kilencedik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában, miután a kisdöntőben negyedikként ért célba, a hétfős fináléban pedig egy versenyzőt kizártak, egy másik pedig nem ért célba.      "Nagyon élveztem a versenyzést! Jó így korcsolyázni, hogy közben folyamatosan harsog a közönség, kell nekem ez az adrenalin!" - kezdte értékelését a 25 éves magyar. "Az elődöntő miatt nem vagyok csalódott, mert két kiváló versenyző vert meg, a B döntőt sajnálom, mert akár második is lehettem volna, csak elszúrtam az előzési kísérletemet" - tette hozzá a szám idei Európa-bajnoki ezüstérmese. A női 1500 méter másik magyar indulója, az Eb-bronzérmes Kónya Zsófia a 30. helyen zárt. Győzött a kínai Jang Csou.     A férfiak 1000 méteres számában Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor nem jutott be az elődöntőbe. A mindössze 18 éves Liu Shaolin negyedik, a 24 esztendős Knoch pedig ötödik lett futamában, összesítésben pedig előbbi a 16., utóbbi pedig a 18. helyen végzett.     "Szomorú sem vagyok és boldog sem, de kihoztam magamból a maximumot, egyéni csúcsot futottam. Abban bíztam, hogy lesz ütközés előttem és azt kihasználva előrébb juthatok. Nagyon erős riválisaim voltak, ebben ennyi volt" - értékelt Liu Shaolin.     A harmadik olimpiáján szereplő Knoch Viktor csalódottan nyilatkozott, mert értékelése szerint nem adott ki mindent magából.     "Nem tudom, hogy balszerencse vagy figyelmetlenség, de amikor megindultam volna a külső íven, akkor egy ütközés miatt a francia pont odasodródott... Nem volt szabálytalan, de az én lendületem megtört" - idézte fel a futamában történteket Knoch.     A férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres viadalán, amelyet a lengyel Zbigniew Brodka nyert meg, a szám egyetlen magyar indulójaként Nagy Konrád 26. lett. A férfi gyorskorcsolyázók korábbi három számában egyformán hollandok győztek, ráadásul a kilenc lehetséges éremből nyolcat ők harcoltak ki, ezúttal azonban csak az ezüstérmes Koen Verweij fért fel a dobogóra. A 21 éves Nagy Konrád a verseny nyolcadik párjában indult. A debreceni gyorskorcsolyázó kissé lassan kezdett, utána beleerősített, s az akkor ötödik legjobb idővel ért célba. A tizedik párt követő jégfelújításkor hatodik volt, de az újabb tíz párból már mindenki jobb időt ért el nála.     "A rajtom lassú volt, de aztán kiválóan futottam, ezen a jégen ez a reális idő" - értékelte futamát Nagy Konrád, aki egy éve döntötte el, hogy rövidpályáról nagypályára vált, de csak augusztusban kezdte meg az edzéseket az új műfajban.      Svédország első aranyérmét szerezve Szocsiban a svéd staféta nyerte a női sífutók 4x5 kilométeres váltóversenyét.      A kvartett tagjai, akárcsak a többi e napi olimpiai bajnok, különleges medáliát vehettek át: a szombati győzteseket tudniillik a szibériai Cseljabinszk térségében egy éve lezuhant meteorit darabkáival díszített aranyérmekkel jutalmazták. Így a hazai közönség előtt szereplő Viktor Ant is, aki honfitársát, Vlagyimir Grigorjevet megelőzve nyerte a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számát. A 2006-os torinói játékokon még dél-koreaiként három aranyat nyert Annak ez volt az első olimpiai győzelme orosz színekben, egyben Oroszország első ötkarikás diadala is ebben a sportágban.     A nagysáncon a lengyel Kamil Stoch diadalmaskodott, ezzel ő a harmadik síugró, aki egy olimpián mindkét sáncon a legjobb tudott lenni. Korábban ez a finn Matti Nykänennek (1988) és a svájci Simon Ammann-nak (2002, 2010) sikerült.     Szkeletonban az orosz Alekszandr Tretyjakov győzött.     Az előzetesen tervezett 2453 doppingtesztből egy híján 1800-at végeztek el a szocsi téli olimpia szombati versenynapjáig, és eddig egyetlen vér- vagy vizeletminta sem hozott pozitív eredményt. Arne Ljungqvist, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fődoktora szerint kicsi az esély arra, hogy valamelyik sportoló tiltott szert használjon az oroszországi játékokon anélkül, hogy lebukna. A SZOMBATI GYŐZTESEKAz oroszok és a lengyelek két-két aranyérmet szereztek a szocsi téli olimpia szombati versenynapján, melyen hét győztest avattak. Alpesi sí, női szuper-óriásműlesiklás:Anna Fenninger (Ausztria) Gyorskorcsolya, férfiak, 1500 m:Zbigniew Brodka (Lengyelország) Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 m:Jang Csou (Kína) Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 m:Viktor An (Oroszország) Sífutás, női 4x5 km-es váltó:Svédország (Ida Ingemarsdotter, Emma Wiken, Anna Haag, Charlotte Kalla)  Síugrás, férfi nagysánc egyéni:Kamil Stoch (Lengyelország) Szkeleton, férfiak:Alekszandr Tretyjakov (Oroszország) AZ ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLÁZATTovábbra is a németek állnak az élen a szocsi téli olimpia éremtábláját a nyolcadik versenynap - 51 szám - után. Az éremtáblázat állása:                               arany    ezüst    bronzNémetország         7        3        2 Svájc                         5        1        1 Oroszország          4        6        5 Kanada                    4        5        3 Hollandia               4        4        6 Egyesült Államok  4        3        7 Norvégia                 4        3        6 Lengyelország       4        -        - Kína                            3        2        - Fehéroroszország  3        -        1 Ausztria                    2        4        1 Franciaország       2        -        2 Svédország            1        5        2 Japán                       1        3        1 Szlovénia               1        1        3 Koreai Közt.           1        1        1 Nagy-Britannia     1        -        1 Szlovákia               1        -        - Olaszország           -        2        3 Csehország            -        2        1 Finnország            -        2        - Lettország            -        1        2 Ausztrália             -        1        1 Horvátország      -        1        - Kazahsztán          -        -        1 Ukrajna                 -        -        1     Női lesiklásban két győztest avattak. A VASÁRNAPI PROGRAMA szocsi téli olimpia vasárnapi versenynapján öt számban avatnak bajnokot.  Alpesi sí (1):FÉRFI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS 7.00 Bob:férfi kettes 1. futam 17.15férfi kettes 2. futam 18.50 Curling:férfi selejtező: Egyesült Államok-Kanada, Nagy-Britannia - Norvégia, Svédország-Oroszország 6.00női selejtező: Dánia-Koreai Köztársaság, Japán-Svájc, Svédország-Oroszország, Egyesült Államok-Kanada 11.00férfi selejtező: Norvégia-Svájc, Kína-Kanada, Németország-Dánia, Egyesült Államok-Svédország 16.00 Gyorskorcsolya (1):NŐI 1500 M 15.00 Hódeszka (1):női krossz selejtező 8.00női krossz negyeddöntő 10.15női krossz elődöntő 10.31NŐI KROSSZ DÖNTŐ 10.45 Jégkorong:    nők:    mérkőzések az 5-8. helyért: Finnország-Németország 9.00 és Japán-Oroszország 18.00A csoport (férfiak), 3. forduló: Oroszország-Szlovákia 13.30, Szlovénia-Egyesült Államok 13.30B csoport (férfiak), 3. forduló: Ausztria-Norvégia 9.00, Finnország-Kanada 18.00 Műkorcsolya:jégtánc rövidprogram 16.00 Sífutás (1):4X10 KM-ES FÉRFI VÁLTÓ 11.00 Sílövészet (1):FÉRFI TÖMEGRAJTOS 15 KM 16.00 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?