Szlovákia továbbjutott

Myjava.

Myjava. Szlovákia női kosárlabda-válogatottja ötödik Európa-bajnoki selejtezőjén is hozta formáját, Peter Kováčik edző csapata szombaton Myjavában 63:55 (31:32) arányban győzött Jugoszlávia ellen, s így megerősítette pozícióját a C-csoport élén, ami azt jelenti, hogy már a jövő évi görögországi Európa-bajnokságon érezheti magát.

SZLOVÁKIA–JUGOSZLÁVIA 63:55 (16:19, 15:13, 19:17, 13:6). Szlovákia összeállítása és a pontszerzők: Kováčová 17, Žírková 11, Čikošová 11, Kováčiková 7, Safarit 0, (Lichnerová 12), Borovičková 5, Poláková 0, Mračnová 0. Jugoszlávia legeredményesebbjei: Mandics 16, Bogojevics 10, Tuvics 8 pont. A találkozót az olasz Tola és az osztrák Poiger vezette 1300 néző előtt.

A balkániak kezdtek jobban a mérkőzésen, az első negyedben a vendéglátók mindössze kétszer vezettek. Peter Kováčik edző csapata ugyan jól védekezett, de pontatlanul lőtt kosárra. Ráadásul már nyolc perc után végleg kiállították Safaritot, így a vendégek magassági fölénybe kerültek. A negyedik negyed 35. percéig felváltva vezettek a csapatok, előbb Jugoszlávia húzott el öt ponttal, majd később a hazaiak nyolccal. A hajrá jobban sikerült a vendéglátóknak, a balkániak idegesen kosaraztak, például hat percig nem tudtak pontot szerezni, s így a hazaiak 61:49-re elhúztak, s győztesen fejezték be a meccset.

Peter Kováčik, a szlovák válogatott edzője: „Két kulcsjátékosunk, Godályová és Hiráková nélkül is jól játszott a csapat, tudtam, hogy győzni akar. ”

A C-csoport állása:

1. Szlovákia 5 5 0 378:301 10

2. Jugoszlávia 5 2 3 380:374 7

3. Lettország 4 2 2 295:330 6

4. Fehéroroszország 4 0 4 255:303 4

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?