Szilveszterkor körbefutják Csilizpatast

futás illusztráció
Csilizpatas |

A csilizközi településen kedden immár harmadik alkalommal búcsúztatják futással a leköszönő esztendőt. 
 

„Bár rendezvényünk a Csilizpatasi Szilveszteri Futás néven került a köztudatba, minden olyan résztvevőt szeretettel várunk, aki az óév utolsó napján még egyszer körbesétálna, bebarangolná faluját. A három táv útvonalát is úgy igyekeztünk összeállítani, hogy településünk legnagyobb szeletét kényelmesen, lendületesen befuthassuk, bejárhassuk” – nyilatkozta lapunknak Buchinger Péter, a sportos óévbúcsúztatót szervező Százszorszép Csilizpatas Facebook-társulás frontembere. 
Ami a távokat illeti, a Kispatas 1 km, a Kis Kertalja 3, a Nagy Kertalja pedig 6 kilométer.

„A nevezési díjat mindenki egyénileg határozza meg, s helyezi a becsületkasszába. Időt nem mérünk, eredményt nem hirdetünk. A résztvevőket befutóéremmel jutalmazzuk, frissítővel is szolgálunk. Jelentkezni a csilizpatasi kultúrháznál még az esemény napján is lehet, legkésőbb 9.50-ig. Elsőként tíz órakor a gyerek és szüleik rajtolnak el. Célba érkezésük után a három és a hat kilométert abszolválják a futók. Két évvel ezelőtt hagyományt teremtettünk. Az indulásnál ketten voltunk, tavaly már nyolcvan befutóérmet osztottunk ki, idén még ennél is több résztvevőre számítok” – bizakodott az ötletgazda Buchinger Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?