Az ismeretlen Kimi Räikkönen címmel megjelent a 2007-ben világbajnok Forma-1-es pilóta önéletrajzi könyve.
Szegénység, dezertálás, ivászatok - megjelent Kimi Räikkönen önéletrajzi könyve
Az egyelőre csak finnül olvasható kötetben a 38 éves sztár beszámol szegénységben töltött gyermekkoráról, amikor egy pici házban nőtt fel, amelynek az udvaron volt a vécéje.
"A bátyám volt a szerelőm, egy régi mikrobuszban utaztunk a gokartversenyekre. Apám és anyám az összes félretett pénzüket a karrierembe fektették" - elevenítette fel a kezdeteket Räikkönen.
Húszéves korában a Brit Forma Renault sorozatba szerződött, csakhogy ekkor hívták be katonának is.
"Egyszer későn és részegen értem vissza a laktanyába, és attól tartottam, hogy ha megbüntetnek, akkor nem mehetek el a következő versenyemre. Így aztán kora reggel kiszöktem, mindenki engem keresett, én meg a tengerparton söröztem. Végül megállapodtam a hadsereggel, hogy ha visszamegyek, akkor hagynak versenyezni" - írta memoárjában.
A kimaradozásról később, már befutott sztárként sem mondott le, saját bevallása szerint 2012-ben 16 napon át egyfolytában bulizott a Bahreini és a Spanyol Nagydíj között. Utóbbit ennek ellenére harmadikként zárta.
A könyv első kiadása napok alatt elfogyott Finnországban, és a hírek szerint már tíz országnak eladták a publikálási jogokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.