Százszázalékos maradna otthon a Schalke

<p>A Schalke 04-Manchester United mérkőzéssel kedden megkezdődnek az elődöntős párharcok a labdarúgó Bajnokok Ligájában.</p>

A meglepetésre négy közé jutott német csapat eddig minden otthoni összecsapását megnyerte a mostani sorozatban.

Az előző körben a címvédő Internazionalét búcsúztató  gelsenkircheniek ezúttal is a volt spanyol válogatott Raúl gólerősségében bíznak leginkább, a 71 BL-találatnál járó, 33 éves támadó ugyanis oroszlánrészt vállalt abban, hogy a gárda eljutott ebbe a szakaszba. Az angolok is jól ismerik a csatár képességeit, a 2000-es negyeddöntőben - akkor még a Real Madrid színeiben - két gólt is szerzett az Old Traffordon, s ezzel kiejtette az akkor címvédő szigetországi együttest.

Bár az MU eddigi talán legemlékezetesebb sikerét éppen egy német csapat, a Bayern München ellen aratta az 1999-es BL-döntőben, a sorozat 1992-es indulása óta mind a négy olyan, német  rivális elleni párharcát elvesztette, amely oda-visszavágóból állt.

"A német csapatok mindig lendületesek és eltökéltek, nem lesz ez másképp kedden sem. - mondta Sir Alex Ferguson, a manchesteriek vezetőedzője. - Mi viszont úgy kezdjük ezt az összecsapást, hogy tapasztaltabbak vagyunk, mint a korábbi években, tudjuk, mi vár ránk, az utóbbi esztendőket figyelembe véve pedig remek az idegenbeli mérlegünk."

A Schalkét irányító Ralf Rangnick több játékosát is pihentette a Kaiserslauterntől elszenvedett, szombati 1-0-s hazai bajnoki vereség alkalmával, mint mondja, kedden egy teljesen másik csapat lép majd pályára.

"Ha ugyanaz a kezdő tizenegy szerepelne, nem hiszem, hogy sok esélyünk lenne nyerni a Manchester ellen." - fogalmazott a tréner, aki bő egy hónapja váltotta a kispadon Felix Magathot.

Ami a két csapat bajnoki szereplését illeti: a németek csak a tizedik helyen szerénykednek a Bundesligába (igaz, májusban kupadöntőt játszhatnak), az MU viszont négy fordulóval a zárás előtt hat pont előnnyel vezeti a Premier League tabelláját, azaz szinte biztos a végső sikere.

A gelsenkircheni mérkőzés kedden 20:45 órakor kezdődik, a visszavágót jövő szerdán rendezik Manchesterben.

A várható kezdőcsapatok:

Schalke 04:

Neuer - Ucsida, Metzelder, Höwedes, Sarpei - Baumjohann,
Farfan, Papadopulosz, Jurado - Edu, Raúl

Manchester United:

van der Sar - da Silva, Vidic, Ferdinand, Evra - Valencia, Carrick, Giggs, Park, Hernandez - Rooney
Vezeti: Carlos Velasco Carballo (spanyol)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?