Athén. Az olimpiai bajnok diszkoszvető Fazekas Róbertet egyszerre segítette és nyomasztotta barátja és klubtársa, a kalapácsvető Annus Adrián vasárnapi győzelme az athéni játékokon. A Szúnyog becenévre hallgató szombathelyi nehézatlétáról az is kiderült diadala után, hogy családfakutató.
Száznégy év után...
„Természetes, hogy tudom, Bauer Rudolf volt az egyetlen éremszerzőnk, hiszen aki a múltat nem ismeri, az a jelenben senki, és nem lehet a jövő embere. Bauer Rudolf dobott először forgásból, ezzel forradalmasította a diszkoszvetést.”
A 193 centiméterével a döntő egyik legalacsonyabb résztvevőjének számító Fazekas tudta, hogy elsősorban rajta múlik, megnyeri-e az olimpiát. Az ötkarikás játékok előtti utolsó nagy verseny, a zürichi Golden League-viadal dobogós sorrendje már előrevetítette az eredményt. A svájci városban Fazekas megszakította az ötkarikás címvédő, litván Virgilijus Alekna sikersorozatát, a harmadik pedig – akárcsak utóbb Athénban – Kővágó Zoltán lett.
„Azt tudtam, hogy másodiknál rosszabb nem lehetek, mivel Aleknán kívül nem volt igazi vetélytársam. Azzal is tisztában voltam, hogy 70 méter fölött tudok dobni, és kell is ekkora eredmény a sikerhez, olyan formában éreztem magam, hogy a 69 méter szégyen lett volna. Ezért nem nagyon ijedtem meg, amikor Alekna olimpiai csúccsal kezdett, ő különben is mindig elsőre próbál nagyot dobni. Aztán a verseny folyamán láttam, hogy nem találja a ritmust, sokat ront, nyilván sokkolhatta az én nagy dobásom. Zoli a selejtezőben gyengélkedett, ezért meglepett, hogy így feljavult. De ismertem és tudtam, hogy képes nagyot dobni, Zürichben pedig már letette a névjegyét.”
Annus és Fazekas eddig minden nagy világversenyén együtt gyűjtötte be az érmeket, az Európa-bajnoki címet, a Világkupa-győzelmet és vb-n a második helyet, valamint most Athénban az olimpiai diadalt.
„Segített és nyomasztott is Adrián előző napi győzelme. Augusztus 30-án várnak minket Szombathelyen egy ünneplésre, gondolom, akkor csapunk egy kis murit. Még a világbajnoki cím hiányzik a gyűjteményből, de természetesen az olimpia volt a fontosabb. Úgy gondolom, négy-öt évig biztosan folytatom a versenyzést. Nem tudom, hogy megváltozik-e ezután valami az életemben, hiszen még nem voltam olimpiai bajnok, de az önbizalmamnak biztosan jót tesz.”
A most 110 kg-os Fazekas, mivel vékony gyerek volt, a Szúnyog becenevet kapta barátaitól, de az athéni siker után valószínűleg még egy becenévre szert tesz. Felmerült ugyanis, hogy egyik rövid életrajzában az szerepel, a családfakutatás a hobbija. Újságírói kérdésre, hogy ez mit jelent pontosan, azt felelte, csak viccből írta be..
NÉVJEGYKÁRTYA
Név: Fazekas Róbert
Versenyszám: diszkoszvetés
Születési idő, hely: 1975-08-18, Szombathely
Magasság (cm) / Testsúly (kg): 193/110
Hobbi: régiséggyűjtés, családfakutatás
Edzője: Vida József
Nevelőedzője: Németh Pál
Klubja: Haladás VSE
Olimpiai eredményei: 16. (2000), 1. (2004)
Legjobb eredményei: Olimpiai bajnok (2004), Európa-bajnok (2002), Világkupa-győztes (2002), világbajnoki ezüstérmes (2003), magyar bajnok (1998, 2000, 2002, 2003)
Egyéni csúcs: 70,83m
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.