Szarka és Straka nélkül a DAC

<p>A DAC ma 17.00-kor a sereghajtó Skalicát fogadja a labdarúgó Fortuna Liga 21. fordulójában. A dunaszerdahelyiek célja a győzelem, de dolgukat több sérülés is nehezíti.</p>

Múlt vasárnap a DAC a Myjava elleni hazai döntetlennel kezdte az idényt. Az 1:1-es végeredményt egyértelmű csalódásként élik meg a klubnál: „Szerettük volna győzelemmel kezdeni a tavaszi szezont, nem vagyunk elégedettek az egy ponttal. Ráadásul elvesztettük Szarka Ákost, aki még a mérkőzés elején megsérült” – értékelte lapunknak a szezonnyitót Németh Krisztián sportigazgató.Szarka az előrejelzések szerint körülbelül egy hétig nem állhat a csapat rendelkezésére bokasérülése miatt, de a szakolcaiak ellen egyelőre még Straka Gábor sem térhet vissza, aki már a törökországi edzőtáborozás idején is sérült volt. „Szarka és Straka mellett Branislav Ľupták játéka is kérdéses” – tette hozzá Németh. A sportigazgató kitért az új játékos, a kassai VSS-től érkezett Tomáš Huk teljesítményére is. A 21 éves Huk a középpályán kapott lehetőséget, és kezdőként 75 percet töltött a pályán. „Egy fiatal játékosról van szó, aki óvatos, visszafogott teljesítményt nyújtott a Myjava ellen. Számára új dolog ennyi ember előtt játszani. Fel kell vennie még a ritmust, de biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog neki.” A DAC a Myjava elleni meccset megelőzően az utolsó három őszi mérkőzésén sem kapott ki, így már négymeccses veretlenségi sorozattal rendelkezik. Ezt a sorozatot ma egy győzelemmel szeretnék meghosszabbítani a dunaszerdahelyi játékosok. A vendég szakolcaiak az őszi szezonban mindössze két győzelmet számláltak és összesen tíz pontot szereztek, a téli átigazolási időszakban viszont alaposan megerősödött a csapat, és talán pont ennek köszönhetően a tavaszi nyitófordulóban meglepetésre 1:0-ra legyőzték a zsolnaiakat. „Komoly fegyvertény, hogy legyőzték a zsolnaiakat semleges pályán. Egy kiesés ellen küzdő csapat ellen játszani mindig nagyon veszélyes. Biztos vagyok benne, hogy a szakolcaiak az életükért fognak küzdeni, számunkra viszont csak egyetlen eredmény elfogadható, mindenképp győzni akarunk” – mondta Németh Krisztián.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?