Szapi elsőség a Csilizköz-kupán

foci
Csilizradvány |

A szapiak sikerével fejeződött a gazdag hagyományokkal rendelkező Csilizköz-kupa újabb felvonása, melyen a csilizradványi futballpályán térség négy alakulata, Balony, Csilizradvány, Csiliznyárad és Szap együttese csatázott a trófeáért, a különdíjakért.

Szombaton az elődöntőket, vasárnap pedig a helyosztókat rendezték. A kétnapos torna nyitómeccsén az immár VI. ligás balonyiak hengereltek, játszi könnyedséggel 9:1 arányban fektették két vállra a csiliznyáradiakat. A folytatásban a kupavédő házigazdák fordulatokban bővelkedő összecsapáson egygólos vereséget szenvedtek a szapiaktól. „A mieink szereztek vezetést, de az ellenfél egyenlített, majd a folytatásban kétgólos előnyt szerzett. Játékosaink rákapcsoltak, szépítettek, egyenlítettek. Már-már úgy tűnt, hogy döntőbe kerülhetünk, de a vendégek ismét betaláltak, elúszott a címvédés lehetősége” – ecsetelte az első játéknap történéseit Horváth József, a csilizradványiak klubelnöke. Vasárnap szakadó esőben zajlott az első párharc. A vendéglátók alakulata a bronzmeccsen 3:1-re győzte le csilizradványi ellenfelét. „Az égi áldás, valamint az elsőségért vívott párharc megviselte pályánk talaját. A döntőben a taktikusan futballozó szapiak egy távoli lövéssel jutottak előnyhöz. A balonyiak játéktudásban ugyan domináltak, ezúttal azonban hadilábon álltak a góllövéssel, több ziccert is elpuskáztak. Végül büntetőből megszerezték az egyenlítő találatot. A hajrában a szapiak gólhelyzetben hibáztak. Mivel rendes játékidőben nem született döntés, a győztesről büntetőrúgások döntöttek. A sorozatban több tizenegyes is kimaradt, végül a szapiak döntésre vitték a dolgot, hozzájuk került a Csilizköz-kupa” – ecsetelte a vasárnapi mérkőzések érdekességeit a vendéglátók tisztségviselője.

Elmondása szerint mindkét játéknapon kétszáz néző buzdította kedvenceit. „Többen is lehettek, a hölgyek és a gyerekek számára ingyenes volt a belépés. A focikedvelők izgalmas, színvonalas mérkőzések szemtanúi voltak. A csapatok számára a megmérettetések az idény rajtja előtti főpróbát jelentették. Szerintem a mieink jól felkészültek a hét végén kezdődő bajnoki idényre, melynek nyitányán a mezőny egyik legjobb csapataként számon tartott Gelle otthonában rajtolunk el” – zárta tájékoztatóját Horváth József.

A Csilizköz-kupa jövőre Csiliznyáradon kerül megrendezésre.

Krónika

CSILIZKÖZ-KUPA, Csilizradvány

elődöntők: Balony–Csiliznyárad 9:1, g.: Vörös Bálint 4, Csicsay, Darkóci, Simon, Olláry, Szeghy, ill. Darnai Tamás.

Csilizradvány–Szap 3:4, g.: Zsoldos 2, Gaál, ill. Vass, Jakus, Bodó, Megály.

Mérkőzés a 3. helyért: Csilizradvány–Csiliznyárad 3:1, g.: Dinga, Zsoldos, Vida Dominik, ill. Darnai Tamás.

Döntő: Szap–Balony 1:1, g.: Jakus, ill. Szeghy (11-esből) – büntetőkkel: 1:2.

Egyéni díjazottak – A legjobb kapus: Kovács Zoltán (Csilizradvány).

A legjobb mezőnyjátékos: Struhár Tibor (Szap).

A legjobb góllövő: Vörös Bálint (Balony, 4 gól).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?