„Szaladni mindenki tud, futni

Komárom. Sportszemszögből a Komáromi Napok eseménysorozatának legkiemelkedőbb rendezvénye a Dél- és Rév-Komárom között zajló futóverseny. A nemzetközi utcai futóversenynek az idei már a harmincnegyedik évfolyama volt, bár a korábbi években rangosabb volt a megmérettetés.

Komárom. Sportszemszögből a Komáromi Napok eseménysorozatának legkiemelkedőbb rendezvénye a Dél- és Rév-Komárom között zajló futóverseny. A nemzetközi utcai futóversenynek az idei már a harmincnegyedik évfolyama volt, bár a korábbi években rangosabb volt a megmérettetés. Az abszolút kategóriában, a tízezer méteres futószámban neves versenyzők jöttek el az eseményre. Néhány éve már nem pénzdíjas a verseny, a nagynevű futók elmaradtak, ám még mindig tömegeket mozgat meg a rendezvény. Az idén hét kategóriában összesen 356 futó nevezett. A ragyogó napsütéses időben a futóknak csak a hídon kellett megbirkózniuk a kissé erős széllel.

A férfiaknál az abszolút győztes a 33 éves Emmer Attila, a Vasas hosszútávfutója lett. „A két Komárom közti futóverseny a múltban messze földön híres volt. Ezt a hírnevet lehetne újra visszahozni a tízezer méteres táv pénzdíjazásával. A futók csak támogatók és pénzdíjak segítségével tudnak kellőképpen felkészülni. Én imádok futni, és tartom magam a nagy igazsághoz: szaladni mindenki tud, de futni nem” – mondta Emmer Attila.

A családi kategória győztese, Ancsin Róbert így értékelte a rendezvényt: „Azon igyekszem, hogy az egész családom szeresse a sportot. Hetente kétszer együtt edzünk, futunk és bringázunk a fiammal. Tavaly másodikok lettünk, örülök, hogy most sikerült győznünk.”

A verseny legidősebb futója, a 82 éves Tuska János – nem mellesleg az egyetlen, aki az összes eddigi évfolyamon rajthoz állt – különdíjban részesült.

ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK: 10 000 méter – férfiak: 1. Emmer Attila (Nyergesújfalu) 34:28,26; nők: 1. Fertály Zita (Pomáz). 5000 méter – férfiak (19-35 év): 1. Sárközi Péter (Érsekújvár); nők (19-35 év): 1. Szabó Tünde (Dombóvár). Családi kategória: 1. Ancsin Róbert és fia Marek (Szentpéter).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?