Svájci tündérmese

<p>Sarah Meier az elmúlt három évben többször volt sérült, mint egészséges. Hátfájdalmak, csípőproblémák, ínszakadások – idén rögtön a szezon elején megsérült.</p>

„Ha nem itt lenne az Eb, el sem indulnék. Túl sok testrészem fáj” – mondta még a berni műkorcsolya Európa-bajnokság előtt. Azt is nyíltan kimondta, ez lesz az utolsó versenye. Félve hozzátette még, szeretne búcsúzóra a legjobb ötbe kerülni, de maga is tudja, erre kevés a reális esély.

Sarah Meiernek volt már két Eb-ezüstérme 2007-ből és 2008-ból, tavaly azonban csak a 15. lett az olimpián, a vb-n meg be sem jutott a kűrbe, akkorát esett a rövidprogramban. Maga sem tudta, van-e még értelme folytatni, végül mégis maradt: hátha Bernben, hazai pályán szebben tudja befejezni.

A rövidprogram után harmadik volt. Már akkor hitetlenkedve pislogott: „Nem számítottam rá, hogy érmes helyen leszek. Nagyon izgultam, és a kűr előtt még jobban fogok, ráadásul én futok legutolsónak... De ki tudja, talán ez így volt megírva.”

Van az úgy (ritkán, de van), hogy az ember ül egy stadion, sportcsarnok, jégpálya lelátóján, és hirtelen úgy érzi, minden, ami ott lent a pályán zajlik, valami felsőbb utasításra történik éppen úgy és éppen akkor, hogy a sport istenei véletlenül éppen szentimentális hangulatukban vannak, s úgy döntöttek, megajándékoznak valakit a tökéletes pillanattal.

Ilyen volt a szombat délutáni női kűr a berni PostFinance Arenában. Kszenia Makarova elesett. Carolina Kostner elesett. Kiira Korpi elesett. Elene Gedevanishvili elesett. Viktoria Helgesson elesett. Ezután következett Sarah Meier.

Sarah Meier, aki nem figyelte, hogyan futottak a többiek. Aki nem tudta, mennyi az „elég” a bronzhoz, az ezüsthöz, netán az aranyhoz. Aki nem akart csak „eleget” nyújtani, hanem élete utolsó kűrjében élete legjobbját akarta futni.

S aki előzetes aggodalmaival ellentétben nem izgult, jégre lépése előtt senkitől sem zavartatva újra megkötötte a cipőfűzőjét, hogy kényelmesebb legyen, aztán elszánt mosollyal kiállt középre.

A kűrje végén már zokogott, és zokogott a pontszámok láttán, és zokogott a dobogón is. Sarah Meier 26 évesen, pályafutása legutolsó versenyén Európa-bajnok lett. Mert van az úgy (ritkán, de van), hogy a valóság szebb, mint a tündérmesék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?