Sůkalová szédületes 10 perce

Pozsony. A pasienkyi sportcsarnokot megszállták a festett arcú francia gyerekek. Próbáltuk összeszámolni az ide-oda rohangászó kis dijoniakat, de tizenhétnél feladtuk. Az ŠKP női kézilabdázói gyerekek helyett gólokat számoltak, és 14:17-nél sem adták fel.

Pozsony. A pasienkyi sportcsarnokot megszállták a festett arcú francia gyerekek. Próbáltuk összeszámolni az ide-oda rohangászó kis dijoniakat, de tizenhétnél feladtuk. Az ŠKP női kézilabdázói gyerekek helyett gólokat számoltak, és 14:17-nél sem adták fel.

Pedig ennél az állásnál nagyon úgy tűnt, a negyeddöntőben véget ér az ŠKP Challenge-kupabeli menetelése. Az első félidőben még mindkét csapat egyformán megszenvedett a gólok előtt, szünet után viszont a franciák nagyon könnyedén kezdték el lődözni a gólokat, s ekkor úgy gondoltuk, ebből csúfos hazai vereség lesz.

Miroslava Sůkalová a hazai kapuban másképp gondolta, és szédületes 10 percet produkált, ziccert ziccer után hárított; spiccel a kapufa mellől, tenyérrel a felső sarokból – mindenhonnan kivarázsolta a labdát.

Ha ezalatt az ŠKP minden ellentámadásból gólt dobott volna, öttel-hattal is elhúzhatott volna, de a hazai lányok a kapu előtt minősíthetetlenül kapkodtak. Az elosztogatott labdákkal viszont nem sokra ment a Dijon, mert a kapuban továbbra is Sůkalová állt, aki csapattársai szerencsétlenkedéseit látva sem vesztette el a fejét, csak tette a dolgát.

De tette a dolgát 2006 legjobb kézilabdázója, a nyolc gólt szerző Petra Beňušková is, s az utolsó néhány percre szárnyakat kapott az ŠKP: előbb egyenlített (21:21), majd másfél perccel a meccs vége előtt átvette a vezetést (22:21). A franciaországi 26:26 után itthon a döntetlen is elég volt a szlovák lányoknak, így amikor a vendégek 50 másodperccel a vége előtt hetesből egyenlítettek, csak a festett arcú francia gyerekek ugráltak diadalittasan – kézilabdához értő szüleik már nem kiabálták, hogy „Allez le bleus”. A korábban néhányszor lyukasmarkú ŠKP-játékosok ugyanis a végjátékban nagyon jól tartották a labdát, hogy aztán pár másodperc múlva az elődöntőbe jutást ünnepelhessék.

Mialatt a lányok az elképzelhető összes győzelmi örömtáncot bemutatták, Štefan Katušák edző mosolyogva, de nyugodtan ismételte meg a nyolcaddöntő utáni szavait: „Mindig is mondtam, döntőbe akarunk jutni.” És a cél, melyet a kupasorozat elején sokan irreálisnak tartottak, egyre inkább megvalósíthatónak tűnik.

NŐI KÉZILABDA CHALLENGE-KUPA, negyeddöntő, visszavágó: ŠKP BRATISLAVA–CERCLE DIJON 22:22 (12:12), legeredményesebbek: Beňušková 8, Globanová 5, Súkenníková 3. Az első meccsen 26:26, továbbjutott az ŠKP. (bt)

KÉZILABDAKUPÁK

Férfi BL, középdöntő, 6. forduló, 4. csoport: BAR?CELONA–PICK SZEGED 28:32 (13:16).

Férfi KEK, negyeddöntő, visszavágó: VESZPRÉM– KOLDING 31:28, az első meccs: 31:29, továbbjutott: Veszprém.

Női BL, középdöntő, 6. forduló, 1. csoport: OLTCHIM VALCEA–GYŐRI AUDI ETO KC 32:27 (17:13).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?